Kármán András: rendszerszintű változásokra van szükség a jegybanki alapítványok működése alapján

  • MTI

Nem csak személyi, hanem rendszerszintű változások szükségességét fogalmazta meg a pénzügyminiszter a jegybank alapítványainak botrányával kapcsolatban a közösségi oldalán közzétett pénteki bejegyzésében – közölte az MTI.

naptár, óra, pénz, számológép, elszámoltatás, változás, vagyon, MNB, alapítvány, jegybank, Kármán András
Kármán András: rendszerszintű változásokra van szükség a jegybanki alapítványok működése alapján – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

Kármán András szerint az ügyészség nyomoz „Magyarország történetének legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványainak botránya ügyében”, közben azon dolgoznak, hogy a magyar emberek pénze soha többé ne veszíthesse el közpénz jellegét.

„Matolcsyék az utolsó pillanatig azon dolgoztak, hogy közös nemzeti vagyonunkat saját és cimboráik magánvagyonává tegyék – a Magyar Nemzeti Bank Felügyelőbizottságának tagjai pedig mindezt éveken át tétlenül tűrték, miközben munkájukért havi többmilliós tiszteletdíjat vettek fel” – írta.

Emlékeztetett: júliusban visszahívta a felügyelőbizottságból a két fideszes minisztériumi delegáltat, és helyettük új tagokat jelölt. Nem csak személyi változásokra van azonban szükség, hanem rendszerszintűekre is – szögezte le, hozzátéve: a felügyelőbizottsági tagok javadalmazásának csökkentését tervezik, a minisztériumban pedig jelenleg is azon dolgoznak, hogy a lehető leghatékonyabbá tegyék az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését.

„Amikor az állam vagyonáról beszélünk, a közös pénzünkről beszélünk; amikor valaki az államot lopja meg, minden magyar embertől lop” – írta Kármán András, és aláhúzta: a kormánynak pedig kötelessége mindent megtennie annak érdekében, hogy a közös vagyon a közös érdekeket szolgálja.

A tárcavezető a poszthoz csatolt parlamenti felszólalási videójában jelezte azt is, hogy pénzügyminiszterként a jegybank felügyelőbizottságba delegált új minisztériumi tagokat, a tiszteletdíjak csökkentése érdekében pedig törvénymódosítást fognak előterjeszteni. Emellett a minisztérium jelenleg is vizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan lehet az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését megerősíteni.

Megfontolandónak nevezte, hogy a legjobb nemzetközi gyakorlatot alapul véve létrehozzanak egy olyan ellenőrző szervet, amelynek irányítása közvetlenül a felügyelőbizottság alá van rendelve. Emellett fontos, hogy a jövőben a felügyelőbizottság hatásköre kiterjedjen az MNB alapítványokra és az ingatlanfelújításokat végző leányvállalatokra is – tette hozzá a pénzügyminiszter, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingó vagyontárgy vásárlása során van-e a kifizetőnek adólevonási kötelezettsége?

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Osztalék

Szipszer Tamás

adószakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Táppénz, csed, gyed igénylése több munkáltató esetén

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink