Az MNB változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat Cikk
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat 6,50 százalékos szintjén keddi ülésén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa.
2025 októberétől a háromgyerekes anyák nem fizetnek szja-t. 163 ezer anyuka már idén érvényesítette a kedvezményt, ők már idén ősztől szja-mentesen kapják a fizetésüket. Nekik januárban sem kell újabb nyilatkozatot tenni, a munkáltató, kifizető automatikusan figyelembe veszi a 2025-ös dokumentumot, olvasható a NAV honlapján.
A perbeli telekadómérték indokolatlanul eltúlzott, mivel az általános adóügyi elévülési ciklus alatt az adó mértéke felemészti a perbeli ingatlan értékét, állapítja meg az Alkotmánybíróság a III/2738/2025. számú ügyben hozott határozatában.
A 2024. évi nettó keresetek települések szerinti alakulását vizsgálta meg a GKI. Az országos nettó települési átlagkereset 474 ezer forint volt 2024-ben, mely 13,5 százalékkal bővült az előző évi 418 ezer forinthoz képest, olvasható a GKI Gazdaságkutató Zrt. honlapján.
Gyengült kissé a forint kedd reggelre főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. január 1-jével elkezdődik a CBAM éles (végleges) időszaka. Bizonyos termékek importálása előzetes regisztrációs kötelezettséget, továbbá nyilvántartás-vezetési, adatőrzési, éves nyilatkozati kötelezettséget, valamint a behozott termék beágyazott kibocsátásának megfelelő CBAM-tanúsítvány-vásárlási kötelezettséget is maga után von. Az érintett vállalkozásoknak gondoskodniuk kell – többek között – arról, hogy a rendszereikben kellő időben rendelkezésre álljanak a kötelezettség teljesítéséhez szükséges adatok, rendszeresen meghatározzák a beágyazott kibocsátást, valamint folyamatosan figyelemmel kísérjék a tanúsítványvásárlási kötelezettség felmerülését.
Ha valaki azt hallja, hogy sikeres volt a szerelés, de szükség lenne egy cserére, valószínűleg arra gondol, hogy a beszélgetés résztvevői épp fociról, esetleg más labdajátékról társalognak. Egy kispesti búvárbolt feletti irodában azonban ennek a mondatnak semmi köze nem volt a sporthoz. Kódnyelven azt jelentette, hogy az irodából működtetett számlagyár egyik alkalmazottja felvette a számára előírt összegű készpénzt, és kellene még egy stróman a külső szemlélő által nehezen átlátható céghálóba – írja a telex.hu.
Erősödött a forint hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben – közölte az MTI.
Egy munkavállaló 2026. január 1-jétől főállású munkaviszonyát részmunkaidőre váltja fel (20 órás munkahét, így a havi munkabére 750 000 Ft lesz). Ez a személy két kft.-ben ügyvezető megbízási jogviszonyban, 0 forintért. Hogyan változik ez a biztosítás jogviszony 2026-ban? Olvasónk kérdésére Széles Imre tb-szakértő válaszolt.
Czeglédi Bernadett
munkajogi és társadalombiztosítási szakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől