11726 találat a(z) gazdaság-rss cimkére

Cikk

Határérték feletti növényvédőszer-tartalom miatt fekete teát hívott vissza a forgalomból a Tesco-Global Áruházak Zrt. – olvasható a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) honlapján csütörtökön közzétett tájékoztatójában.

Cikk

Fejenként átlagosan 65 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak – tudta meg a Grantis a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Idén már közel 1,1 millió fő részesült adóvisszatérítésben. A megtakarítók számlájára összesen mintegy 70 milliárd forintos adójóváírás érkezett.

Cikk

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld – hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.

Cikk

Több mint két évvel ezelőtt ugyanezen oldal keretein belül hívtuk fel az olvasók figyelmét arra, hogy az EU kiemelten kezdett el foglalkozni a kriptopiacok rohamos ütemben történő térnyerésével, és minden eszközt próbál bevetni azért, hogy megakadályozza egy esetleges új adókikerülési struktúra létrejöttét. Ennek érdekében kihirdetésre is került a Tanács 2023/2226 Irányelve (2023. október 17.) az adózás területén történő közigazgatási együttműködésről szóló 2011/16/EU irányelv (Irányelv) módosításáról.

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) társadalmi egyeztetésre bocsátotta az új transzferár-rendelet normaszövegét, amely várhatóan idén hatályba is fog lépni. Az új rendelet számos érdemi változást hozhat a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek szabályozásában, jelentősen befolyásolja majd az adminisztrációs és dokumentációs követelményeket, ezért az érintett vállalkozásoknak érdemes időben szakértő segítségét kérni a felkészüléshez – derül ki a Deloitte sajtóközleményéből.

Cikk

November 19-én (a Magyar Közlöny 2025. évi 135. számában) kihirdették az egyes adótörvények adminisztrációt csökkentő és jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2025. évi LXXXIII. törvényt, majd november 21-én este megjelent a 2025. évi LXXXIV. törvény is a vállalkozások adóterheit csökkentő intézkedésekről. Decemberi VálaszAdónkban a változásokat ismertető cikkekből (is) szemezgetünk (a további tudnivalókat érdemes figyelemmel követni az adozona.hu-n).

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó táppénzen

Széles Imre

tb-szakértő

Gyes melletti munkavégzés adminisztrálása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Gyes melletti munkavégzés

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink