704 találat a(z) beruházás cimkére

Cikk

Az alacsony bázis és az uniós források beáramlása, illetve költségvetési megelőlegezése miatt az elemzőket nem lepte meg a beruházások tavalyi rekord méretű növekedése, és ebben az évben csak a magasabb bázis miatt számítanak mérsékeltebb növekedési ütemre. Felhívták viszont a figyelmet arra is, hogy tavaly a magánberuházások növekedése fokozatosan lefékeződött, míg az állami szektor egyre nagyobb sebességre kapcsolt.

Cikk

Minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek a beruházások 2017-ben az előző évi 16 százalékos visszaesést követően. A beruházások volumene a negyedik negyedévben 14,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az alábbiakban kérem szíves állásfoglalásukat. A kft. 2013-ban fejlesztési tartalékot képzett. A társaság tevékenysége: sportlétesítmény építése. 2016-ban a beruházással kapcsolatban az alábbi tevékenységek folytak: üzleti partnerekkel tárgyalások szervezése, hatóságokkal történő egyeztetés, építési engedély intézésében segédkezés, befektetőtárs keresése, tulajdonostársak tájékoztatása a projekt előrehaladásáról, a honlap kezelése, információk aktualizálása a projekttel kapcsolatban. A fenti tevékenységek, ha megfelelnek a beruházás fogalmának, és azok téves könyvelés miatt nem kerültek 161-es beruházás számlára, lehet-e ezeket önrevízió keretében átkönyvelni és a fejlesztési tartalék felhasználására elszámolni? Válaszukat köszönöm.

Cikk

Ötödrészben állami támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatás-fejlesztési központot (K+F) Győrben az Audi – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járműgyártó magyarországi leányvállalata fennállásának 25. évfordulóján rendezett budapesti eseményen. Az e-motorok és az újgenerációs belső égésű erőforrások kutatásával, fejlesztésével foglalkozó létesítményben harminc új fejlesztőmérnök kap állást.

Kérdés

Ügyfelem (kft.) egy évre lakást bérel magánszemélytől, iroda céljára. A kft. első lépésként fürdőszobai berendezéseket vásárolt: mosdót, WC-t, csapot, lecserélte a régi, hasonló felszereléseket. Nyilvánvaló, hogy az egyéves használat (bérlés) után nem viszi magával a beszerelt eszközöket, és az is nyilvánvaló, hogy a tulajdonos felé nem számlázza ki azok költségeit a bérleti idő lejárta végén. Kérdésem: van-e olyan lehetőség, hogy levonható legyen az említett berencezések áfája? Mi lesz ezen eszközök sorsa a bérleti szerződés felmondása után? A költözéssel kivezeti a könyveiből, de a lakástulajdonos számára (aki egy minőségibb lakást kap vissza) jelent ez valamilyen kötelezettséget? Köszönöm, ha válaszolnak: CsK

Kérdés

Ha egy 2017.01.01-től kivás kft. úgy hajt végre beruházást 2018-ban, hogy nem volt az előző években elhatárolt vesztesége, csökkentheti-e a 2018. évi beruházás összegével a 2018. évi kiváját? Ha igen, és a beruházás összege meghaladja a személyi jellegű kifizetések összegét, a fennmaradó különbözettel mi történik?

Kérdés

Tisztelt Szakértők! A kis és középvállalkozások beruházási adóalap-kedvezményhez kapcsolódóan kérem szíves véleményüket. Egy építőmérnöki tervezéssel foglalkozó bt. a fenti kedvezményt szeretné igénybe venni a 2017-es adóévben egy új, 2 millió forintos géphez kapcsolódóan. A gép a vállalkozási tevékenységet közvetlenül szolgálja. A társaság viszont azt tervezi, hogy egy új kft.-t is alapít, és a tavaly beszerzett gépet 2018-ban már az új kft. használná, amit a bt. bérbe adna a kft.-nek, tehát értékesítés nem történne. A bt. a 20018. évben tevékenységei körébe felveszi a bérbeadási tevékenységet és csak a bérbeadásból lenne árbevétele. Véleményük szerint a fenti esetben vissza kell fizetni a 2017-ben igénybe vett kedvezményt, vagy elfogadható a bérbeadás? Tevékenységi kör váltása miatt másból származik árbevétele, mint amikor az adóalap kedvezményt igénybe vették. Az eszközt a bérbeadás miatt át kell-e sorolnunk, vagy maradhat továbbra is a műszaki berendezések, gépek , járművek között? Tisztelettel

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Ügyfelünk a telephelyén átalakítást végez, új bútorokat vásárolt, amelyeket az ügyvezető személyesen szerelt össze. Az ügyvezető a cégnél rendes alkalmazott. Kérdésem, hogy az ügyvezető bérköltsége és járulékai, amelyek a bútorszerelési időre estek, aktiválhatóak-e a bútorral, és milyen módon kell áfa szempontjából leadózni? Segítségét nagyon szépen köszönöm.

Cikk

Néhány ponton változtak 2017-ben, illetve 2018-tól a beruházások támogatására vonatkozó uniós szabályok, amelyek következtében hazai támogatási előírások is módosultak. A változások a fejlesztési adókedvezmény feltételeit, igénylését érintik, egy részüket a hatályba lépésüktől (2017. december 14-e), más részüket 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az elmúlt napokban az egészségügyi szolgáltatók (fogorvosok, betegszállítók) egyszeri kiegészítő díjazást kaptak. E díjazás a működéssel összefüggésben használható fel. Kérdésünk e díjazás könyvelésével kapcsolatosan merült fel. Ezen egyszeri támogatást a tárgyévi bevételek között kell-e szerepeltetni, vagy esetleg el kell határolni? Ez kapcsolódhat a bérfejlesztésükhöz, de gépberuházást is finanszírozhat belőle a vállalkozás. A betegszállítók a 2016. december 1. és 2017. november 30. közötti teljesítményük arányában kapták a kiegészítő díjazást. Ha ebben az irányban gondolkozunk, akkor tekinthetjük ezt a 2017-es év kiegészítő utófinanszírozásának? Ha a jövőbeni működésükre használják, akkor elhatárolandó, s a konkrét felhasználással szemben kellene feloldani a 2018-as évben? Segítségét köszönjük!

Cikk

A Nemzetgazdasági Minisztérium egy hónappal ezelőtt közölt kimutatása szerint mintegy 70 ezer vállalkozásnak lehet érdemes 2018-tól áttérni a kiva szerinti adózásra. Már 2016 decemberében kiderült, hogy 2018-tól 13 százalék lesz a kiva mértéke, a 2017 őszi adótörvény-módosítások keretében pedig elsősorban a veszteségleírási szabályokat módosította a jogalkotó. Ezeket már a 2017. évről szóló éves adóbevallás elkészítésekor is alkalmazni kell. Jelen cikkünkben az új beruházásokhoz kapcsolódó veszteségleírás szabályaival foglalkozunk.

Kérdés

Eredeti válasz http://adozona.hu/kerdesek/2017_12_14_afa_beruhazas_esten_cfm#utm_source=dailypost&utm_medium=email&utm_campaign=notice Kedves Tirpák Anita! A kérdésemre adott válasza nagyon alapos és kimerítő, melyet nagyon köszönök. Világos a magyarázat. Egy ponton szeretném csak pontosítani a kérdést. Valószínűleg egy kicsit eltereltem a figyelmet az áfa tv. 134. § (2) felé, de a cég csak áfás bevételt realizál, arányosítania nem kell semmilyen oknál fogva. Ezért jól gondolom ugye, hogy ezt a bekezdést nem kell alkalmaznia (134. § (2)), azaz az előzetesen felszámított adót a teljesülés időpontjában beállíthatjuk visszaigénylésbe? Majd a beruházás befejezésekor az arányos részt kiszámlázzuk a magánszemély felé. Nagyon köszönöm a választ! Tisztelettel Halmosi István

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem a következő. Mezőgazdasági őstermelő terményszárító beruházását szeretné egyösszegben elszámolni. A beruházás végszámláját kiállították 2017. évi teljesítéssel, a fizetési határidő azonban átcsúszik 2018-ra. Amennyiben a kiegyenlítés csak 2018-ban történik meg, azonban a használatba vételi engedélyt kiadják neki még 2017-ben, akkor elszámolhatja a beruházást egyöszegben a 2017. év eredmény terhére? Köszönöm.

Kérdés

Az alábbi esetre tekintettel kérném szíves állásfoglalásukat. Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság ingatlannal rendelkezik. Az ingatlanértékesítés tekintetében áfamentességet választott, míg ingatlan-bérbeadás tekintetében úgy döntött, hogy ezen tevékenysége tekintetében áfás lesz. Az ingatlanon nagy értékű beruházást végeznek. A kérdésem, hogy a beruházás tekintetében élhet-e áfalevonási lehetőségével, tekintettel arra, hogy a jövőben az ingatlant hosszú távra (áfásan) bérbe kívánja adni. Segítségüket előre is köszönöm!

Cikk

Nyolc Bács-Kiskun megyei konzorcium 3,84 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül a társadalmi hátrányok mérséklésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében. Négy település pedig egymilliárd forintot fordíthat egyebek mellett a leromlott városrészek felújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programnak (TOP) köszönhetően – tájékoztatta a megyei közgyűlés elnöke az MTI-t.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület támogatása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink