1143 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a Kulcs-Soft Nyrt. alapítójára, az igazgatóság jelenlegi elnökére a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A magánszemély több, a jogszabály által tiltott módon manipulálta a tőkepiacot, így adva félrevezető, hamis jelzést a befektetőknek a Kulcs-Soft részvény valós piaci megítéléséről és keresletéről-kínálatáról. Az MNB tiltott piacbefolyásolás bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést is tesz a Fővárosi Főügyészségen – írja honlapján az MNB.

Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági felügyelői többhónapos megfigyelést és ellenőrzést követően csaptak le a nyugat-dunántúli, nyolc főből álló hálózatra. A csalók nagyrészt eredetigazolás nélküli fatermékeket forgalmaztak. A hatóság összesen 21 millió forint értékű bírságot szabott ki az elkövetőkre, valamint tevékenységüket és két tehergépjármű használatát is megtiltották, olvasható a Nébih honlapján.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Polgári Bankra, mivel – a felügyelet korábbi többszöri kötelezése ellenére – továbbra sincs olyan szűrési technikája, szabályrendszere és támogató IT-eszköze, amellyel ki tudja szűrni a pénzmosási szempontból kockázatos ügyfelek valamennyi szokatlan tranzakcióját. A bank elmulasztotta a felügyelet által részére előírt belső ellenőrzési vizsgálat lefolytatását is arról, hogy bevezetett intézkedései javítják-e a kontrollkörnyezete hatékonyságát. A feltárt problémák ugyanakkor nem érintik az intézmény megbízható működését, olvasható az MNB honlapján.

Cikk

Az év során a cégautó többször akadt fenn sebesség-ellenőrzésen, vagy kapott büntetést hiányosan vagy egyáltalán nem fizetett parkolás miatt. A bírságolók között előfordult hatóság [rendőr(fő)kapitányság], de gazdasági társaság (útdíjkezelő, közterület-kezelő; mindkettő kft.) is. NAV, helyhatóság, MÁK stb. nincs köztük. A kérdésem: a felsoroltak közül melyik minősítendő adózás szempontjából elismert egyéb költségnek, s melyikkel kell megemelni az adóalapot mint el nem ismert költséggel? – kérdezte olvasónk. Kiss Péter a TruTax Kft. adószakértője válaszolt az Adózóna oldalán érkezett kérdésre.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 53,5 millió forint bírságot szabott ki KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

Cikk

Megtévesztően kommunikálta a Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt., hogy a „Lidl a legolcsóbb élelmiszerlánc”, ezért 90 millió forint bírságot szabott ki, az országszerte mintegy 200 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa – közölte a GVH pénteken az MTI-vel.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) átfogó vizsgálata nyomán összesen 25 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Cetelem Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, értékvesztés, adatszolgáltatás, számvitel, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a bank megbízható működését, de kiküszöbölésük elengedhetetlen, olvasható az MNB honlapján.

Cikk

Újabb jelentős közbeszerzési kartellt zárt le a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH megállapította, hogy 2011 és 2014 között hét, többségében közbeszerzési tenderen, az ország jelentős útszóró só forgalmazó vállalkozásai versenykorlátozó egyeztetéseket folytattak és összejátszottak egymással. A nemzeti versenyhatóság összesen mintegy 400 millió forint bírságot szabott ki hat cégre, amelyek közül négy beismerte a jogsértést. A közbeszerzési eljárásokkal összefüggő versenykorlátozások a legsúlyosabb versenyjogi jogsértésnek számítanak, ezért a GVH kiemelten kezeli a közbeszerzési kartellek felszámolását.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyeletnek, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó korábbi határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket, s hiányosan dokumentálta szűrési folyamata eredményeit – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2023-ban összesen több mint 2,2 milliárd forint összegű bírságot szabott ki vállalkozásokkal szemben. A Maráczi, Fellegi és Társai Ügyvédi Iroda 2024. január 4-ei összefoglalójában kiderül, melyek voltak 2023-ban a legnagyobb versenyhatósági bírsággal érintett ügyek.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület támogatása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Beolvadás előtti tőkeemelés

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 július
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink