1142 találat a(z) bírság cimkére

Cikk

Magyarország eddig is az egyik legszigorúbb transzferár szabályozási környezettel rendelkezett, és uniós viszonylatban is elég magasnak számítottak a bírságok, de az idei évtől a néhány milliós tételek helyett már több tízmilliós büntetésre számíthatnak azok a cégek, ahol szabálytalanságra bukkan a NAV. Bár első hallásra ezzel csak a multinacionális cégeknek lesz dolguk, de a Niveus Consulting Group adószakértői szerint Magyarországon 130-140 ezer cég rendelkezik valamilyen kapcsolt vállalkozással, amelyeket így érinthetnek a tavalyi szabálymódosítások – írja a portfolio.hu.

Cikk

Bírságot rótt egy körzeti rádió szolgáltatójára a médiatanács a szerződésben rögzített vállalásoktól eltérő műsorstruktúra miatt – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes kötelezettségeit, amelyeket korábbi, jogsértő akcióinak kompenzálására vállalt a GVH, illetve a felhasználói felé. A jóvátételi program eddig lezárult része azonban elérte célját, vagyis a versenyhatóság eljárása 2021 év végéig több mint 1 milliárd forintos közvetlen haszonnal járt a fogyasztóknak, olvasható a GVH oldalán.

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a kiszabható legmagasabb, csaknem 70 milliós bírsággal büntetett egy szlovákiai webáruházat, amiért jogellenesen hirdetett elektronikus cigarettákat a magyar fogyasztóknak. A GVH ezúton is felhívja a figyelmet, hogy ezen termékek internetes forgalmazása, illetve birtoklása, azaz az online módon történő megvásárlása is jogellenes.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata nyomán 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Ádám Travel Utazási Szolgáltató Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége miatt. A vizsgálat megállapítása szerint a társaság azután is folytatta – immár engedély nélkül – pénzváltási tevékenységét, hogy korábbi megbízó pénzügyi intézménye megszüntette vele az arra vonatkozó közvetítői szerződését – írja honlapján az MNB.

Cikk

Az MNB vizsgálata nyomán 51,25 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a MagNet Bankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzése terén feltárt hiányosságok miatt. A feltárt problémák nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését, de kijavításuk elengedhetetlen, olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján.

Cikk

Összesen 2 milliárd forint fogyasztói jóvátételt hajtott be, valamint mintegy 3,7 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2022-ben. A nemzeti versenyhatóság idén 101 vállalkozást vont eljárás alá, ebből 57-et bírságolt meg, amelyek közül csak 5 élt a jogorvoslat lehetőségével, ami a GVH új stratégiájának eredménye – olvasható a hivatal honlapján.

Cikk

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kezdeményezésére jövőre szigorodnak a Btk. tőkepiaci visszaélésekre vonatkozó tényállásai. 2023. január 1. napjától bennfentes kereskedelemnél, tiltott piacbefolyásolásnál is minősített eset lesz, ha e bűncselekményeket tőzsdei céghez kötődő személy követi el. Őket a törvénymódosítás nyomán az eddiginél szigorúbb, akár 5 év szabadságvesztés és magas összegű piacfelügyeleti bírság fenyegeti majd – írja honlapján az MNB.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s termékbeszerzés továbbszámlázása

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink