Korrupció miatt bírákat vonnak felelősségre Kínában Cikk
Bírók, illetve bírósági alkalmazottak százai buktak le korrupció miatt tavaly Kínában, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - számolt be közleményében a kínai legfelsőbb bíróság.
Bírók, illetve bírósági alkalmazottak százai buktak le korrupció miatt tavaly Kínában, 42 százalékkal többen, mint egy évvel korábban - számolt be közleményében a kínai legfelsőbb bíróság.
Van-e lehetőség felülellenőrzésre olyankor, ha az adózó az adóhatósági vizsgálat során már tisztázta magát? Mi a gyakorlat és mit mond a jog? Milyen lehetőségei vannak az adózónak és milyen jogosítványai az adóhivatalnak?
A vádlottak, akiket büntetőeljárás során védtem, a cselekményeket 2002 nyarán követték el. Azóta többször változott az adóval kapcsolatos cselekmények büntetőjogi elbírálása. A bíróságnak ítélkezésében rá kellett arra mutatnia arra, hogy a jelenleg hatályos Btk. szerinti költségvetési csalás a Btk. melyik - változó - tényállása szerint értékelhető. Ez azonban nem történt meg. Marosi Andrea ügyvéd írása.
Egyik gazdasági társaságnál az Adóhivatal vizsgálatot végzett, de néhány számlát bevont.Mivel törvényi hivatkozás nem szerepel a Nav által kiállított dokumentáción, így nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent? Mikor fogja visszaadni a bevont bizonylatokat? Az ügy most lett beadva a bíróságra, mert az adózó nem értett egyet a II. fokú hatóság határozatával
Az Európai Unió Bírósága mint az már a sajtóban is megjelent, több ítéletében is az ÁFA levonási jog körében a jelenlegi magyar adóhatósági és bírósági joggyakorlattal ellentétes álláspontra helyezkedett. A megjelent EU Bírósági döntések egyértelműen leszögezték azt, hogy az adózó áfalevonási joga nem sérülhet és csak abban az esetben támadható meg, ha csalárd módon járt el, avagy arról tudomása volt, hogy a másik fél csalárd módon járt el (ezt nevezhetjük joggal való visszaélésnek).
Az Európai Bíróság szerint az áfalevonást az adóhatóság a számlakibocsátó által elkövetett szabálytalanságok miatt is csak akkor tagadhatja meg, ha az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogot megalapozó ügylettel adócsalásban vesz részt. Ezt fogalmazta meg az Adózóna szakértője néhány nappal ezelőtt.
Adóügyekben gyakran volt APEH-jogász bírók ítélkeznek. Más bírók egyáltalán nem, vagy csak keveset értenek az adóügyekhez. Emiatt gyakran kritika nélkül elfogadják az adóhatóság álláspontját, és semmibe veszik a másik felet képviselő okleveles adószakértőét. Ezen a kialakult helyzeten változtathat az Alkotmánybíróság új jogosítványa, az alkotmányjogi panasz.
A keresetlevelet fő szabályként az elsőfokú döntést hozó hatósághoz kell benyújtani. A keresetlevél benyújtásának határideje 30 nap az adóhatósági határozat kézhezvételétől számítva, ez jogvesztő. Ez lényeges különbség a többi polgári perhez képest, amelyeknél a keresetlevél csak a bíróságra nyújtható be. Okok és magyarázatok.
Első fokon pert nyert a PSZÁF az AXA Bank fióktelepével szemben indított közérdekű igényérvényesítési eljárásában. A bíróság ítélete szerint érvénytelen a hitelintézet üzletszabályzatának egyik, a bankkártyákkal kapcsolatos banki felelősség kizárására vonatkozó pontja.
A parlament elfogadta az adó-visszaigénylés különös eljárási szabályairól szóló törvényt, amely rendezi az Európai Bíróság legutóbbi, Magyarország elleni döntése alapján szükséges áfa törvénybeli módosításokat. Ez a törvény előírja, hogy az adóalanyok milyen formában jogosultak visszatérítési eljárást indítani a pénzügyileg nem rendezett és ezáltal még vissza nem igényelt áfa tekintetében. De van olyan, amire sok visszaigénylő kíváncsi, ám a törvényben nem szerepel.
A kisvállalkozó feleségevel 2006-ban, a kampányszerűen meghirdetett vagyonosodási vizsgálatok során az APEH látókörébe került, amiért hat évvel ezelőtt ingatlant vásároltak. A család tagjait egyenként vonták ellenőrzés alá: 25 millió forintos megállapításból hármat megítélt a bíróság. Anomáliák, tortúra avagy mi vár az APEH kiszemeltjeire a tárgyalóteremben? Bírói ítélet a szakértő szemével.
A magyar szakképzési hozzájárulás ellentétes a letelepedés szabadságának az Európai Unióban garantált elvével - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Bíróság Luxembourgban.
Az adózó hiába igazolta, hogy nyerte a pénzt, az APEH életszerűtlennek tartotta annak elköltését. Miért?
Nincs lehetősége az adózónak az ellene indult eljárásokban félként eljárnia, illetve, hogy a vele szembeni megállapítások ellen jogorvoslati kérelmeket terjesszen elő. Az adózók peres eljárásainak menetéről, az ott előforduló problémákról és a témában fontos szabályokat szedtük csokorba.
Az adózók peres eljárásainak menetéről, az ott előforduló problémákról és a témában fontos szabályokról mesél és magyaráz az Adózóna adójogban járatos ügyvéd szakértője, Dr. Marosi Andrea.
Hunyadné Szűts Veronika
igazságügyi adó- és járulékszakértő
Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől