262 találat a(z) adótartozás cimkére

Cikk

Minden negyedév végén, így a közeli napokban is fontos ellenőrizniük a katásoknak, hogy rendben van-e adó-folyószámlájuk, mert meghatározott összeg feletti tartozás esetén elveszíthetik adóalanyiságukat.

Kérdés

Az Efo törvény 11. § (6) bekezdésében ez áll: "Az a munkáltató, aki a 300 ezer forintot, vagy ezt meghaladó összegű adótartozást halmoz fel a 8. § (2) bekezdésében és/vagy a 8. § (3) bekezdés a) pontjában szereplő adók tekintetében, további egyszerűsített foglalkoztatásra nem jogosult mindaddig, míg adótartozását ki nem egyenlíti. "A foglalkoztatáshoz elegendő, hogy a tartozást lecsökkentsük 300 ezer forint alá, vagy szó szerint értendő a törvény, és a tartozást ki kell egyenlíteni (teljesen/nullára)?

Cikk

A második negyedévben - az előző hasonló periódushoz hasonlóan - valamivel több mint 1800 vállalkozás került fel a NAV-feketelistára, míg magánszemélyből és egyéni vállalkozóból csaknem 200-zal többen, összesen 4066-an szerepelnek a legnagyobb adótartozók felsorolásában - írta szerdai számában a Napi Gazdaság az adóhatóság 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió, illetve 10 millió forint feletti tartozással rendelkező cégeket, illetve magánszemélyeket tartalmazó adataira hivatkozva.

Cikk

Egy év alatt 93 ezerrel emelkedett az adótartozást maguk előtt görgető magánszemélyek száma, a közadósságot felhalmozók tábora így megközelítette az 1,1 milliót. A hatóság sok esetben nem talált vagyontárgyat, legális jövedelmet - írta a csütörtöki Magyar Nemzet.

Kérdés

Tisztelt Tanácsadó !Egyéni vállalkozó fodrász. 2011-ben bejelentettük vállalkozáson kívüli tevékenységként a bérbeadást. Tehát mint magánszemély ad bérbe egy helyiséget. Ez alapján ő választhatja-e tételes adót vagy sem. A másik kérdés, hogy azok akiknek adótartozásuk van, azok bejelentkezhetnek-e, vagy ha most nincs adótartozás, de esetleg lesz, akkor ki kell-e jelentkezniük?

Cikk

Hosszú ideje tartó méltánytalannak tűnő jogalkalmazást szüntetett meg 2007-ben – a november 16-ától hatályos – törvénymódosítás, amely lehetővé tette az adótartozás fogalmának a magyar nyelv szabályainak megfelelő értelmezését. Nemrégen ennek a jogszabályi módosításnak az újbóli értelmezésére került sor a Legfelsőbb Bíróság (LB ) ítéletében, ami arra mutat rá, hogy az adóhatóság által vitatott értelmezésben mégis csak el kell fogadni a köznapi egyszerű értelmezést.

Cikk

Szociálpolitikai kedvezményt, és kamattámogatott lakáshitelt csak olyan házas-, illetve élettársak igényelhetnek, akik közül legalább egyikük rendelkezik 180 napot elérő társadalombiztosítással rendelkezik, és nincs nyilvántartott köztartozása az állami adó- és vámhatóságnál - az erről szóló kormányrendelet a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg, és péntektől hatályos.

Cikk

Az elmúlt év utolsó napján 2.215,4 milliárd forint adótartozást tartott nyilván a hatóság, szemben a 2010. év végi 2.308,8 milliárd forinttal, ugyanakkor az adósok száma a 2010. évi 1.495.372-ről – a magánszemélyeket is beszámítva – 1.548.394-re növekedett egy év alatt - közölte a feketelista.hu gazdasági adatokat gyűjtő honlap.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink