262 találat a(z) adótartozás cimkére

Cikk

Új szolgáltatásként – egyelőre teszt jelleggel – előzetes értesítést küld a NAV azon adózóknak, akik korábban felvételüket kérték a köztartozásmentes adózói adatbázisba, azonban az október 25-én végzett előzetes vizsgálat szerint valamely mulasztás következményeként már nem felelnek meg az adatbázisban történő szereplés feltételeinek. Az érintett adózók így időt és lehetőséget kapnak az elmulasztott kötelezettség pótlására.

Kérdés

2016 októberében törölték egy kft. adószámát adófizetési kötelezettség nem teljesítése miatt. Adótartozását rendezte. Vissza lehet-e még állítani az adószámát? Válaszukat előre is köszönöm.

Cikk

Zárolta az adóhatóság egy Pest megyei állateledel-kereskedő bankszámláit, és lefoglalta a vállalkozás 41 millió forintot érő árukészletét, valamint a személygépjárművét, miután a kereskedő nem vallotta be több mint 200 millió forint értékű, közösségből beszerzett áru továbbértékesítését, amivel 60 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Alapítvány adótúlfizetéseit a folyószámlán 2018. 01. 01-jei dátummal elévülés miatt rendezték, vagyis a visszaigénylést elmulasztottuk időben benyújtani. Kérdésem: hogyan könyvelhetem le az elévült tartozást, az elévülés beálltának napja szerint kimutathatom-e összesítetten a követeléseket, mivel különböző korábbi éveket érint, és egyösszegben elszámolhatom-e egyéb ráfordításként a 2017. évi eredménykimutatásban? Az elévült adótúlfizetésből eredő követelés összege összesítve sem éri el a számvitel politikában meghatározott jelentős összeget. Esetleg vissza kell menni az egyes évekre, amikor az elévülés beállta bekövetkezett, ez nyilván a közhasznúsági mutatókat is érintheti. Köszönettel: Molnár Ilona

Cikk

Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak a listáját, akik magánszemélyek esetében 10, nem magánszemélyeknél pedig 100 millió forintnál magasabb összegű adóval tartoztak több mint 180 napon keresztül folyamatosan. A közzétett adatok a 2017. december 31-ei állapotot tükrözik.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az Art. 199. § (1) bek. alapján az egyéni vállalkozó is kérelmére 500 ezer Ft összegű adótartozásra kérhet 12 havi részletfizetést, úgy hogy a 198. § (1) és (2) bek. foglaltakat nem vizsgálják. Viszont a NAV honlapján csak a vállalkozást nem folytató magánszemélyek részére [Art. 199. § (2) bek.] engedélyezhető 200 ezer Ft-ról találok információkat, és a FAM01 nyomtatványon is csak ennek beadására van lehetőség. Hogyan és milyen adónemekre nyújtható be az Art 199. § (1.) bek. szerinti részletfizetési kedvezmény? Az egyéni vállalkozó a saját maga után fizetendő nyugdíjbiztosítási, egészségbiztosítási járulék és szociális hozzájárulási adóra kérné a részletfizetést. Köszönöm válaszát!

Cikk

Enyhültek az adóval tartozó katás vállalkozásokra vonatkozó szabályok a nyár közepén hatályba lépett törvénymódosítások révén. Míg korábban azonnal megszűnt a katás státuszuk azoknak a vállalkozásoknak, amelyeknek az előző év utolsó napján meghaladta a százezer forintot az adótartozásuk, a könnyítés révén az adóhatóság visszavonja az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozatát, ha a kisadózó az adóalanyiság megszűnéséről rendelkező határozat véglegessé válásáig igazolja, hogy megfizette az adótartozását.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Adott egy jelenleg tételes költségelszámolással adózó egyéni vállalkozó, 200 ezer forint adótartozása van. Január 1-jétől beléphet-e a kata szerinti adózás alá? Köszönettel: Balogné

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Hétvégi hazautazáshoz országbérlet elszámolása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Tagi kölcsön kamatmentesen, készpénzben

Erdős Gabriella

adószakértő

Ír adórezidens kettős állampolgár ingatlan adásvétel

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink