787 találat a(z) adókedvezmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Megkaptam a kormányhivataltól az adategyeztetési eljárásról a végzést, melyben szerepelnek a biztosításban töltött idők és külön táblázatban a kereseti, jövedelmi adatok. Ez utóbbi táblázatnak része a levont és befizetett nyugdíjjárulék is. Viszont az általam fizetett magánnyugdíjpénztári tagdíjat nem szerepeltetik sehol sem. Holott 2010. év végén azért mondtam le az ott felgyűlt nem is kevés összegről, hogy a majdani nyugdíjam megállapításakor ez a megtakarítás is beszámításra kerüljön. Amikor majd a részemre járó nyugdíjat számolják ki (kb. 12 év múlva), akkor csak azokból az adatokból indulnak ki, melyek ebben a táblázatban szerepelnek vagy figyelembe veszik a magánnyugdíjpénztárba annak idején befizetett összegeket is? Most már nem vagyok pénztártag, és mivel az akkori befizetéseim visszakerültek az államhoz, olyan, mintha nem is lettem volna, így a táblázatban akkor lettek volna helyesek az adatok, ha a teljes levonást tartalmazza. A nyugdíj megállapításánál jelentősége lesz ezeknek a számoknak, vagy nem kell aggódnom azért, mert a keresetemből levont járulékok egy részét a táblázat nem mutatja? Válaszát előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A társaság fő tevékenysége egyéb szálláshely-szolgáltatás. Apartmanokat vesz bérbe, és rövid távra kiadja azokat. Ezek az apartmanok teljes mértékben, háztartási gépekkel is felszereltek. Kérdés, hogy az apartmanokba vásárolt tévé, klímaberendezés besorolható-e a műszaki eszközök közé, és azzal (az egyéb feltételek megléte esetén) az adóalap csökkenthető-e a taotörvény 7. § zs) pont alapján (kkv-kedvezmény)? Mivel a szállásokat például televízió, illetve klíma nélkül manapság nemigen lehet kiadni. Válaszukat előre is köszönjük.

Kérdés

Tisztelt Ügyintéző! Az a kérdésem, hogy igénybe vehetem-e akkor az önkéntes nyugdíjpénztár és nyugdíjbiztosítás adókedvezményét, ha garázsomat egy cégnek bérbe adom, ami után természetesen adózom? Váaszukat tisztelettel várom.

Cikk

Sok százezer magyar ember számlájára érkezik magasabb fizetés ezekben a napokban, azon béremelések alapján, amelyek január 1-jén léptek életbe –közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára mai sajtótájékoztatóján.

Cikk

2003-ban diagnosztizált chron betegségnél 2007-ben egy műtét után a beteg nem kapott kezelést, és kontrollvizsgálatra is csak panasz esetén kell mennie. Jogosult-e a krónikus betegség miatti adókedvezményre, visszamenőleg igényelheti-e, és ha igen, melyik évekre? (Az adókedvezmény lehetőségéről csak most értesült.) Továbbá minden évhez kell külön igazolás, vagy elég az, amin az elején megállapították a betegséget? – kérdezte olvasónk. Surányi Imréné okleveles közgazda szakértőnk válaszolt.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2003-ban diagnosztizált chron betegségnél 2007-ben egy műtét után a beteg nem kapott kezelést, és kontrollvizsgálatra is csak panasz esetén kell mennie. Az a kérdésem, hogy a krónikus betegség miatti adókedvezményre ő jogosult-e, és visszamenőleg igényelheti-e, és ha igen, melyik évekre. Továbbá minden évhez kell külön igazolás, vagy elég az, amin az elején megállapították a betegséget? Az adókedvezmény lehetőségéről csak most értesült. Köszönöm!

Cikk

Néhány ponton változtak 2017-ben, illetve 2018-tól a beruházások támogatására vonatkozó uniós szabályok, amelyek következtében hazai támogatási előírások is módosultak. A változások a fejlesztési adókedvezmény feltételeit, igénylését érintik, egy részüket a hatályba lépésüktől (2017. december 14-e), más részüket 2018. január 1-jétől kell alkalmazni.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Az apa igénybe veheti-e a magzati adókedvezményt, illetve a gyermek születése után a kedvezményt? Az apa magyar állampolgár, az anya 3. országbeli, házasok és itt élnek Magyarországon. Azt gondolom, az anya nem veheti igénybe az adókedvezményt. Segítségüket előre is köszönve: Ildikó

Cikk

Sok vállalkozás az év végi hajrában dönt arról, támogat-e, és milyen formában filmgyártást, előadó-művészeti szervezetet vagy látványcsapatsportot. Cikkünkben részletesen összefoglaltuk, mit kell tudni a közvetlen támogatásról, illetve a megfizetett adó egy részének felajánlásáról, valamint az azokhoz kapcsolódó kedvezményekről.

Cikk

Tegnap terjesztette be a nemzetgazdasági miniszter, és ma már el is fogadta az Országgyűlés az állam által biztosított egyes kedvezmények és juttatások kedvezményezettjeinek megfelelő tájékoztatása érdekében szükséges törvénymódosításokról, valamint a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink