787 találat a(z) adókedvezmény cimkére

Kérdés

Tisztelt Szakértő! A 2017. évi adóelőleg-nyilatkozattal kapcsolatban kérdezném – mivel a munkahelyemen nem fogadják el az indoklásomat –, hogy helyesen értelmezem-e a következőket az ismertetett példa analógiájára vonatkozóan? „Egy családban négyen élnek: apa, anya, a nappali tagozatos egyetemista fiuk és az apa húga, aki rokkantsági járadékot kap. A rokkantsági járadékban részesülő személy után a testvére (az apa) veszi igénybe a családi kedvezményt. 2016-ban az apa nem veheti figyelembe eltartottként az egyetemista gyermekét, így az eltartottak száma egy fő. Azonban a módosítás alapján 2017-től már az egyetemista is eltartottnak minősül, azaz a családban az eltartottak száma két fő. Erre tekintettel a rokkantsági járadékban részesülő személy után havi 100 ezer forint családi kedvezményt érvényesíthet az apa.” A családunkban a feleségem rokkantsági járadékban részesül. Két gyermekünk ebben az évben kezdte első egyetemi nappali szakon folyó tanulmányát. Mind a négyen egy háztartásban élünk, gyermekeink nem keresők. Esetünkben ki és milyen mértékben, hány személy után vehet igénybe családi kedvezményt? Értelmezésem szerint a családi kedvezmény a feleségem járadéka alapján jár és 3 személy, 3 eltartott után. Egy jogosult a járadék alapján és 1+2 eltartott személy a jogosult. Az eltartottak együttes száma háom. Tehát ez évre családi kedvezményként 12x3x33000 forint családi kedvezményt vehetünk igénybe? Válaszukat előre is köszönve tisztelettel: Dr. Tolnay Lajos

Cikk

Fejlesztési forrásokkal és adókedvezménnyel is élhetnek a főváros és Pest megye vállalkozói. Uniós forrásokból a Versenyképesség Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) egyebek közt támogatja az állam a versenyképesség javítását, a technológiai innovációt, az infokommunikációt, a turisztikát, a hatékonyabb energiafelhasználást. Hazai forrásból pedig Pest megyében kompenzálják a régió fejlettségéből adódó kevesebb uniós lehetőséget.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy a magánszemély részére mennyi gyermekkedvezmény jár, ha egy kiskorú gyermek van, aki emelt összegű családi pótlékban részesül, és van egy 20. életévét betöltött gyermek, aki OKJ-képzésben vesz részt. Köszönöm.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk havi társaságiadóelőleg-fizetésre, illetve adófeltöltésre kötelezett vállalkozás. Látványcsapatsport-támogatás után adókedvezményt szeretne igénybe venni. Kérdésünk az lenne, hogy a támogatás elutalásának/pénzügyi teljesítésének mi a határideje abban az esetben, ha az adókedvezményt a 2016-os adóévre szeretnénk igénybe venni a 1629-es adóbevalláson? Válaszukat előre is köszönöm!

Kérdés

Tisztelt Szakértő! 2017. január 1-jétől lehetőség lesz a műemlékvédelem alatt álló épület felújítására fordított összeg kétszeresével csökkenteni az adózás előtti nyereség összegét. A felújításra fordított összeg ezen felül költségként elszámolható. A felújításhoz kapcsolt fél, hitelintézet, gyakorlatilag bárki nyújthat pénzügyi forrást. A kedvezményezett, ha nem tudja a kedvezményt igénybe venni, igazolást állíthat ki a pénzügyi forrást nyújtónak, aki az igénybe nem vett kedvezményt a saját bevallásában tudja érvényesíteni. Kérdéseim a technikai megvalósulára irányulnak. 1. Ha kapcsolt fél biztosít pénzügyi forrást, azt kölcsönként adja, vagy végleges pénzeszközátadás lesz? Ez esetben társaságiadó-növelő tétel lesz, mint minden más pénzeszközátadás? Vagy úgy kell kezelni, mint például a látványcsapatsport-támogatást, és nem kell az adóalap-korrekció? 2. Ha nincs összegben elszámolási korlátozás (pozitív nyereség 50 százaléka, mint a karbantartásnál), akkor az adózás előtti eredményem negatívba fordulása esetén lehetőségem lesz az elhatárolt veszteséget továbbvinni, felhasználni a következő években (természetesen a korlátozás figyelembe vételével)? Köszönöm a válaszát! Üdvözlettel.

Kérdés

Tisztelt Szakértő! Azt szeretném kérdezni, hogy ha egy egyéni vállalkozó a 2013. évi adóbevallásban érvényesítette az 50 százalékos fejlesztési adókedvezményt, akkor ennek a fejlesztési tartaléknak az utolsó felhasználási éve 2016 vagy 2017. december 31.?

Kérdés

Közhasznú minősítéssel nem rendelkező egyesület gazdasági társaságtól adományt kap a működési költségek fedezésére. Hogyan kell ezt elszámolni az egyesületnél, és milyen adókedvezményt tud érvényesíteni az adományt nyújtó társaság? Felmerül-e áfafizetési kötelezettség? Az egyesület alanyi adómentes. Köszönöm válaszukat!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszerűsített végelszámolás

Pölöskei Pálné

adószakértő

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink