Későn ébredt a NAV, nem szedheti be az adóbírságot

Megosztás Tetszik

Az áfa adónemben bevallások utólagos vizsgálatára irányuló ellenőrzés jegyzőkönyvét 2014. október 17-én kézbesítették a felperesnek. Az elsőfokú adóhatóság a 2015. május 11-én hozott határozatot. A jogerős ítélet valamennyi kereseti előadás tekintetében elutasította a felperes keretét. Egyebek mellett megállapította, hogy az elsőfokú határozat kiadmányozására valóban az Art. 128. § (1) bekezdés szerinti határidőn túl került sor. Ez a határidő azonban nem jogvesztő, az adóhatóság ezen határidőn túl is jogosult a határozat meghozatalára.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria alkalmazta az Art. 128. § (1) bekezdés utolsó mondatát. Tekintettel volt azon 5/2017. (III.10.) AB határozatra, amely szerint az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció.

Megállapította, az adókülönbözet megállapítása jogszerűen történt: alperes határozatával a felperes jogszerűtlen adózói magatartását korrigálta. A közteherviselésre irányadó alkotmányos elvek következtében, kifejezett törvényi rendelkezés hiányában, az adóhatóság az Art. 128. § (1) bekezdés harmadik bekezdése szerinti határidő leteltét követően sincs elzárva attól, hogy utólagosan megállapítsa az adót, az adókülönbözet nem jogkövetkezmény.

Alperes jogkövetkezményként késedelmi pótlékot és adóbírságot alkalmazott. A pénzügyi teljesítések késedelme esetén a kamat/pótlék megfizetésének kötelezettsége általános jogelv, amely adott esetben az adóhatóságot is terheli.

Az intézmény jellemzőinek alapján a késedelmi pótlék kapcsán a Kúria nem észlelte azt a tartalmat, amit az AB határozat az érintett határozatban szankcióként értékelt.

Az adóbírság nem alkotmányos kötelezettségen, nem általános jogelveken, hanem kizárólag a jogalkotó azon elhatározásán nyugszik, hogy adóhiány esetén kerüljön sor adóbírság fizetésére. A Kúria az 5/2017. (III.10.) AB határozat [15] pontjával azonosan azt állapította meg, az adóhatóság számára a szankcióalkalmazás lehetőségének elenyészése nem „jogvesztés”, hanem pusztán egy addig fennálló lehetőség megszűnése. Osztotta az AB határozat [16] pontjának azon megállapítását is, hogy a tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy az adóhatóság a rá vonatkozó határidőket betartsa, és ezen határidő be nem tartását ne az adózó terhére, hanem javára értékeljék. Mindennek alapján az következtetés vonható le, hogy felperes esetében az Art. 128. § (1) bekezdésében nevesített törvényi határidőt jelentősen túllépő adóhatóságnak már nincs lehetősége az adóbírság szankciójának alkalmazására.

Ezért a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése és 339. § (1) bekezdése alapján a jogerős ítéletet részben, az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően az adóbírság tekintetében hatályon kívül helyezte. Egyebekben a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.