hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A nyugdíjasoknak indoklás és végkielégítés nélkül lehet felmondani

  • adozona.hu

A munkáltatók számára az egyik legnagyobb anyagi kockázatot jelentő intézkedés a munkáltatói rendes felmondás jogszerű alkalmazása. Ha ugyanis később a felmondás jogellenesnek minősül, az akár többmilliós kártérítést és egyéb bérjellegű kifizetést eredményezhet. Ez megelőzhető az döntés átgondolásával, előkészítésével.

Elsősorban azt kell vizsgálni, az adott munkavállaló nem áll-e felmondási tilalom alatt. A jelenleg hatályos Munka törvénykönyve (Mt.) 90. § (1) bekezdése tételesen felsorolja azokat az eseteket, amikor kizárt a rendes felmondás alkalmazása. Kiemelést érdemel, hogy a munkavállalót akkor is megilleti a gyermeke 3 éves koráig a felmondási védelem, ha nincs gyermek gondozása céljából biztosított fizetés nélküli szabadságon, azaz dolgozik, de ez idő alatt is kapja a gyermekgondozási segélyt. (Lapértesülések szerint azonban a jogszabály változhat, eszerint: védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni, s megszűnik a nyugdíj előtt állók védettsége is; az öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 éven belül is bárkit el lehet majd küldeni rendes felmondással is.)

A rehabilitációs járulékban részesülő munkaviszonyát sem lehet megszüntetni a keresőképtelensége teljes időtartama alatt.  Ha a keresőképtelenség megszűnik és a munkáltató a munkavállalót eredeti munkakörében nem tudja foglalkoztatni, illetve nincs az egészségügyi állapotának megfelelő munkakör vagy azt nem fogadja el, megnyílik a lehetőség a felmondás kiadására.

A felmondási tilalomnak mindig a felmondás közlésekor kell fennállnia, azaz a felmondás közlését követő táppénzes állományba vétel nem teszi jogellenessé a felmondást.

A felmondási korlátozás azt jelenti, hogy csak különösen indokolt esetben lehet a korlátozás alá eső munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással megszüntetni. Ilyen, ha valakinek az életkora  a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző 5 éven belül van.

Különösen indokolt eset lehet a munkavállaló lényeges kötelezettségszegése, súlyosan hanyag munkavégzése, alkalmatlansága az adott munkakör ellátására vagy a munkáltatónál lefolytatott, a munkavállaló munkakörét is érintő átszervezés vagy létszámcsökkentés.

Álláspontom szerint abban az esetben, ha a leépítés több ugyanazon munkakört betöltő munkavállaló munkaviszonyát érinti, a korlátozás alatt lévő munkavállalót csak abban az esetben lehet elküldeni, ha nincs más, korlátozás alatt nem lévő, szóba jöhető munkavállaló.

Sajátos esete a felmondásra vonatkozó szabályoknak, amikor nincs szükség indoklásra sem. A nyugdíjasnak minősülő  munkavállalók esetében ugyanis semmiféle védettség nem illeti meg a munkavállalót. A munkáltatónak csak a nyugdíjas státuszra kell hivatkoznia, így indokolás nélkül a végkielégítés mellőzésével megszüntetheti a munkavállaló munkaviszonyát.

Miután a munkáltató  tisztázta, hogy a munkavállaló nem áll sem felmondási tilalom, sem korlátozás alatt, kiadhatja az írásba foglalt felmondást.

Fontos szabály, hogy szóban nem lehet felmondani, ahogyan sms-ben sem. E-mail útján  is csak akkor, ha a levél el van látva a 2001. évi XXXV. tv. szerinti fokozott biztonságú elektronikus aláírással.

Ezt követően már csak a megfelelő  indokolást kell megszerkeszteni, aminek a valóságosságát és okszerűségét egy munkaügyi jogvita esetén mindig a munkáltatónak kell bizonyítani.

Dudás Mária


 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink