hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Vádemelési javaslat egy 284 millió forintos pénzmosási ügyben

  • MTI

Fantomcégek segítségével vettek ki 284 millió forintot egy Bács-Kiskun megyei építőipari cégből; az ügyben öt gyanúsított ellen javasol pénzmosás és csalás miatt vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) gazdaságvédelmi főosztálya - közölte a pénzmosás elleni osztály vezetője.

A gyanú szerint valótlan tartalmú szerződések alapján fizették ki a pénzt négy alvállalkozó cégnek, amelyek egy ügyvédnővel álltak kapcsolatban - tette hozzá Bereczki Zoltán. Mint mondta, a fantomcégek számláiról részben strómanok, részben a társaságok ügyvezetői felvették a pénzt, majd az összegeket átadták az azóta már nem praktizáló ügyvédnőnek. 

A nyomozók szerint nem merült fel adat arra, hogy a milliárdos forgalmat bonyolító építőipari cég vezetője tudott volna a tranzakciókról. Ezzel szemben a vezető felesége részesedett az elcsalt összegből, így őt a rendőrök pénzmosással meg is gyanúsították. A nő a cégben az ügyletekhez szükséges aláírási joggal rendelkezett. 

Az ügyben öt gyanúsítottal szemben javasolt vádemelést csalás, illetve pénzmosás miatt a rendőrség: az építőipari cég vezetőjének felesége mellett az ügyvédnő és további három személy ellen, akik a fantomcégekben ügyvezető igazgatói posztokat töltöttek be. Ha a bíróság bűnösnek találja őket, a bíróság akár nyolc évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat rájuk - mondta Bereczki Zoltán. A gyanúsítottak szabadlábon védekeznek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink