hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Húszmilliárdos adókülönbözet Észak-Magyarországon

  • MTI

Húszezer vizsgálat során 20 milliárd forintos adókülönbözetet tárt fel az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága az elmúlt évben. A kirótt szankció összege elérte a 16 milliárd forintot - mondta Harsányi Istvánné, az igazgatóság ellenőrzési szakigazgatója.

Az adóhatóság az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - húszezer vizsgálatot tartott az elmúlt évben, ennek fele Borsodra jutott, Heves megyében 6, Nógrádban pedig 4 ezer vizsgálatot tartott - mondta a szakigazgató.

A revíziók csaknem kétharmada tárt fel adókülönbözetet, mintegy 20 milliárd forint értékben, a kiszabott bírság pedig 16 milliárd forintra tehető.

Az idén az APEH a feketegazdaság fehérítése érdekében kiemelt figyelmet fordít az újonnan alakult vállalkozásokra, a vagyongyarapodásra, az olyan vállalkozásokra, amelyek minimális jövedelmet vallanak be - tette hozzá Harsányi Istvánné.

Az adóellenőrök az idén egyebek mellett a kereskedelmi és vendéglátóipari területet, a baromfi- és húsfeldolgozó cégeket, a számítástechnikai alkatrészek forgalmazóit ellenőrzik fokozottabban, de a gépjármű-kereskedők is számíthatnak ellenőrzésekre.

Harsányi Istvánné kitért arra, hogy a tavaly télen végrehajtott "Csillagszóró" ellenőrzéssorozat a tavasszal folytatódik "Kikelet" néven. Az adóhatóság fokozottan ellenőrzi a nyugta és számlaadási kötelezettséget, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyesület vezetősége

dr. Tuczai Dóra

LL.M. (Berlin) ügyvéd

budlegal Ügyvédi Társulás tagja

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Gépjármű-kereskedelem

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink