hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Piramisjáték-gyanús MLM-termék jelent meg Hyperverse néven

  • adozona.hu

A piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing terméket reklámoznak a közösségi médiában HyperVerse néven, mely a korábbi HyperFund rendszer újragondolása. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem felügyeli a kriptovalutákhoz kötődő kereskedelmi ügyleteket. Ezen eszközök árfolyama kiszámíthatatlan, hiányoznak a károsultakat védő garanciaintézmények, és bűncselekmények elkövetésére is felhasználhatják őket. A jegybank figyelmeztetést adott ki az mnb.hu portálon, kérve a fogyasztókat: kellő körültekintéssel járjanak el e termékeknél.

A magyarországi közösségi médiában az utóbbi időben egyre gyakrabban hirdetett HyperFund multi level marketing (MLM) típusú üzletként működik, egyszintű, úgynevezett unilevel struktúrát használva. Az MLM-nél az új ügyfeleket beszervező részesedést kap azok befizetéseiből is, annak érdekében tehát, hogy – akár 15 százalékos profitrátát ígérve másoknak – megsokszorozza saját bevételeit, fel kell építenie saját csapatát. A rendszer kulcseleme a tagság, amit a különféle mértékű belépési díjak megfizetésével lehet elérni. A csatlakozók a tagsági viszonyt a belépési összegekkel vásárolják meg, cserébe különféle jutalékokat, jóváírásokat kapnak.

Ez a szisztéma leginkább a piramisjátékokban terjedt el, amely mögött nincs valós gazdasági tevékenység, a rendszer egyetlen bevételét az új belépők befizetései adják. A tevékenység egyetlen célja, hogy minél több ember számára értékesítsék a termékeiket, illetve ezek a személyek is továbbértékesítsék a lehetőséget.

Gyanakvásra ad okot az is, ha a befizetési lehetőség is bonyolult feltételekhez kötött, így csak meghatározott kriptovalutákban lehetséges, s többszörös átváltások után jelenik meg az összeg az új belépő számára. Szintén gyanús, ha a kifizetés sem egyszerű, így olyan tokenek vásárlásával, többszöri átváltással lehet csak hozzáférni, ami feleslegesen bonyolulttá teszi a rendszert. Bizalmatlanságot szülhet az a tény is, ha egy vállalat letiltja a tagoknak a bemutató videók nyilvános terjesztését, s így azokat csak zárt, szűk körben lehet ismertetni.

Az Egyesült Királyságban, Indiában, Új-Zélandon, Bermudán és Németországban is figyelmeztetéseket fogalmaztak meg a hatóságok HyperFund/HyperVerse szisztémával és a mögötte álló személyekkel kapcsolatban.

Az MNB piacfelügyeleti tapasztalatai alapján előfordul, hogy a hasonló rendszereket szervezők valamilyen kriptovalutához köthető tevékenységet végzőként hirdetik magukat, valójában azonban MLM rendszert – adott esetben piramisjáték-sémát – működtetnek, amelyben a kriptovalutáknak nincs vagy elenyészően csekély szerepe van. E kockázatok miatt jelentős az esély, hogy a befektetők végleg elveszthetik befektetett tőkéjük egy részét vagy egészét.

Befektetés előtt így nyomatékosan ajánlott, hogy a befektetők a kockázatok értékelésén túl megbízható és valós információkat is szerezzenek a számunkra ajánlott tevékenységről, az érintett kriptovalutáról (például árfolyam, volatilitás) és annak üzemeltetőjéről (tényleges létezése, származási helye, belső szabályzatai, a rájuk vonatkozó nyilvánosan elérhető adatok stb.). Kifejezetten célszerű rákérdezni a befektetési döntést ajánló személynél vagy a szervezőnél a befektetéssel járó kockázatokra, lehetséges veszteségekre és az értékesítési, valamint az ügyletből történő kiszállási lehetőségekre. Ez azért is fontos, mert a közösségi médiában megjelenő – jellemzően szponzorált – tartalmakban szereplő információk gyakran elégtelenek a megalapozott befektetői döntések meghozatalához.

Az MNB a befektetők védelme érdekében folyamatosan igyekszik a tájékoztatás eszközével a fogyasztók segítségére lenni. Célszerű, hogy a befektetők minden esetben fontolják meg a felügyelt pénzügyi intézmények által kínált befektetési és megtakarítási lehetőségeket is. Az MNB honlapján elérhető a jegybanki engedéllyel vagy regisztrációval rendelkező befektetési szolgáltatók listája, s fogyasztóvédelmi oldalán a befektetési döntést segítő hasznos tájékoztatók is megtekinthetőek – olvasható az mnb.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adószám vége 51

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Magánvállalkozó tevékenységének megszüntetése után számlázás

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Katás bevételek, ha nem folytak be

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2
hirdetÉs