hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A december 31-éig megkötött diákhitel-szerződéseken továbbra is kamatstop van

  • MTI/Adózóna

A kormány döntése értelmében a december 31-éig megkötött diákhitel-szerződéseket továbbra is kamatstoppal védi a kormány, amelyek esetében a hallgatók szabad felhasználású diákhiteleire 2025 első fél évében is legfeljebb 7,99 százalékos kamatteher vonatkozik, emellett továbbra is kamatmentesen áll rendelkezésre a diákhitel2 és a képzési hitel – közölte a Nemzetgazdasági minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.

A javaslat társadalmi egyeztetése hétfőn kezdődik, a kapcsolódó dokumentáció a kormányzati portálon lesz elérhető.

A diákhitel rendkívül népszerű a hallgatók körében, akik idén több mint 4723 új szerződést kötöttek, bevezetése óta pedig már majdnem 400 ezer fiatal diplomához jutását segítette a konstrukció. A diákhitel célja, hogy szem előtt tartva a fiatalok érdekeit, biztosítsa, hogy aki akar és képes rá, az anyagi lehetőségétől függetlenül tanulhasson, végzettséget, illetve diplomát szerezhessen – írták.

Hozzátették, hogy a visszafizetésnél kedvezményben részesülnek azok a fiatalok, akik a hiteltörlesztés ideje alatt gyereket vállalnak. A kamattámogatási kedvezmény a gyermekek számának függvényében valósul meg, például három gyermek esetén a teljes tartozás elengedésre kerül. A kamattámogatott hitel mellett 2023. július 1-jétől a diákhitelt igénybe vevők minden eddiginél kedvezőbb feltételekkel nyithatnak diákhitel számlát, hiszen a „diákhitel számlát” biztosító kereskedelmi bankoknak ingyenesen kell biztosítaniuk például a havi számlavezetést, az elektronikus szolgáltatások felületének használatát, a havi bankszámlakivonatot és a kapcsolódó bankkártya használatát is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret 5+2

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Előző évről áthozott szabadság

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Netatörvény

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink