hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Visszatekert kilométerórákkal, hamis dokumentumokkal adták el a használt autókat

  • adozona.hu

Szlovák cégen keresztül „tolta be” Magyarországra a német autókat egy nyíregyházi gépjármű-kereskedő. Visszatekert kilométer-számlálóval, áfacsalással, hamisított dokumentumokkal kínált piaci ár alatt autókat. A gyanúsítottak bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt felelnek.

Látszólag olajozottan működött az a nyíregyházi autókereskedő által vezetett bűnbanda, amely a hivatalos dokumentumok szerint szlovák cégen keresztül nettó áron vásárolt Németországból járműveket. A tényleges vevők egy fiktív adásvételi szerződést kaptak, mintha személyesen ők vásárolták volna az autókat Szlovákiából.

A személygépkocsik áfamentes behozatalával több, mint 11 millió forint összegű adóhiányt okoztak a költségvetésnek. További árelőnyhöz jutottak azáltal, hogy a kedvezőbb mértékű regisztrációs adóért a német forgalmi engedélyeket és a környezetvédelmi osztályba sorolást igazoló dokumentumokat meghamisították. Ezzel további mintegy 4 millió forintot csaltak el.

Nem elégedtek meg az államot megkárosító jogtalan profittal. Az átlagos magyar gépjárművásárlók igényét ismerve, a külföldről behozott gépjárművek kilométer-mérő óráját visszatekerték. A laikus vásárlókat is becsapták azzal, hogy látszólag keveset futott, rendszeresen karbantartott, megkímélt használtautók fogadták őket a kereskedésben. Ezzel a sértetteknek további megközelítőleg 9 millió forintos kárt okoztak.

A pénzügyi nyomozók a luxusban élő elkövetőknél házkutatást tartottak, és a négy gyanúsítottat bűnszövetség tagjaként elkövetett költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, gépjármű kilométer-számláló műszer által jelzett érték meghamisítása miatt kihallgatták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink