hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Versenytanácsi tárgyalás lesz a Bayer Hungária ügyében

  • adozona.hu

Versenytanácsi tárgyalás lesz fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának és a gyógyszertárból vény nélkül kiadható gyógyszerek reklámozására vonatkozó szabályok feltételezett megsértése ügyében (Bayer Hungária Kft.) – írja honlapján a Gazdasági Versenyhivatal.

2018. október 19. (péntek) 9.00 órakor a GVH és a Bayer Hungária Kft. között fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának és a gyógyszertárból vény nélkül kiadható gyógyszerek reklámozására vonatkozó szabályok feltételezett megsértése ügyében versenytanácsi tárgyalás lesz a GVH földszinti tárgyalótermében.

A versenytanács tárgyalásának célja – a GVH általános tájékoztatója szerint – elsősorban annak biztosítása, hogy

› az eljárás alá vont, illetve ügyfél (a továbbiakban együtt: eljárás alá vont) szóban kiegészítse az üggyel kapcsolatos írásbeli előadásait;

› az eljáró versenytanács szóban kérdéseket tehessen fel az írásbeli beadvány kapcsán;

› a vizsgálat reagálhasson az eljárás alá vont írásbeli és szóbeli előadására.

A tárgyalás céljait tehát abban az esetben tudja elérni – és így azon esetekben mutatkozik célszerűnek a tárgyalás megtartásának eljárás alá vont általi kérelmezése is –, ha az eljárás alá vont az előzetes álláspont kialakítását megelőzően tett nyilatkozataihoz és az előzetes álláspontra tett észrevételeihez képest új információkat kíván közölni az eljáró versenytanáccsal – olvasható a gvh.hu-n.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Határon átnyúló pályázati támogatás társaságiadó-fizetési kötelezettsége

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

K+F költségek

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink