hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga Mihály: átmeneti az infláció magasabb szintje

  • MTI

Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben – fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Varga Mihály elmondta: az infláció mérséklése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már lépett, az európai bankok közül elsőként jelentett be kamatemelési pályát.

A tárcavezető szerint az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése hosszú távon nem tudja érdemben befolyásolni az árakat, azt a piaci folyamatok döntik el, nem a kormány szándéka. Elmondta, 2013 óta az adópolitika alapja, hogy a közösség kiadásaihoz szükséges bevételeket, vagyis az egészségügyhöz, a honvédelemhez, a közbiztonsághoz és az oktatáshoz szükséges közösségi forrásokat nem a jövedelemadóból vagy a vállalati nyereségadókból szedik be, hanem a fogyasztási típusú adókból.

Az adópolitika a munkát ösztönzi, ezért is magasabb Magyarországon az áfakulcs, mint az Európai Unió átlagában. Viszont nálunk kedvezményesebb vagy kisebb, sőt, Európában a legkisebb a vállalati nyereségadó és harmadik legkisebb a személyi jövedelemadó – emelte ki.

A pénzügyminiszter jelezte, ha magasabb az infláció mértéke és az alapkamat szintje is magasabb, akkor ez meg fog jelenni a hitelek kamataiban. Most azt kellett mérlegelni a jegybanknak, hogy a gazdaság újraindulása mellett az infláció mértéke mennyire veszélyes – mondta.

„Egyetértek a jegybankkal, hogy a magasabb infláció veszélyt jelenthet” – fogalmazott.

Matolcsy György, az MNB elnökének kritikái kapcsán Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hiba lenne az államháztartási hiányt 3 százalék alá vinni már 2022-ben, mert megszorításokkal és a meginduló növekedés lefékezésével járna. Ez egy újraindítási periódus, a költségvetésnek támogató és ösztönző fiskális politikát kell megvalósítania – jelentette ki.

A pénzügyminiszter felidézte, hogy támogatják a munkahelyek újrateremtését, a beruházásokat, adócsökkentéseket hajtanak végre, a gazdasági visszaesés utáni időszak újjáépítésén dolgoznak. Ezért magasabb lesz az államháztartás hiánya, de ez nem tér el az európai uniós átlagtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes elolvasni a V4-ek áprilisban benyújtott konvergenciaprogramjait, Magyarország, Lengyelországgal együtt, a leggyorsabban fog visszatérni a 3 százalékos hiányszinthez 2024-ben.

Brüsszel még nem hagyta jóvá a 2500 milliárdos magyar helyreállítási tervet, erről a pénzügyminiszter kifejtette: politikai akadályok merültek fel. Nem a gazdasággal vagy nem a helyreállítási alap összetételével van alapvetően gond, hanem azzal, hogy a magyar kormány és a magyar parlament szuverén módon hoz döntéseket, amelyek bár az Európai Unió alapértékeivel egyeznek, de nem tetszenek a brüsszeli politikusoknak - fejtette ki Varga Mihály.

Leszögezte, hogy a költségvetés maradéktalanul finanszírozni fogja a helyreállítási tervben szereplő programokat, a brüsszeli jóváhagyás után visszatöltik a beérkező uniós támogatással a költségvetést. Ha szükséges – amennyiben ezek a viták nem zárulnak le 2022-re – akkor jövőre is finanszírozni fogják azt az összeget, amit a helyreállítási program projektjeire terveztek, erről már megszületett a kormánydöntés – közölte.

A pénzügyminiszter úgy látja, az euró magyarországi bevezetéséről a döntés korai lenne még a 2022–26-os parlamenti ciklusban is.

Varga Mihály Magyarország uniós csatlakozására 2021-ben igennel szavazna, hozzátette ugyanakkor, hogy az évtized végére, amikor számításaik szerint az ország már nettó befizetője lesz az EU-nak, a kérdés új nézőpontot kaphat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink