hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Varga Mihály a keleti nyitásról

  • adozona.hu

Magyarország a másfél évtizeddel ezelőtt meghirdetett keleti nyitással szakított az egyoldalú gazdaságpolitikával – jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Baghdad Amreyevet, a Türk Befektetési Alap elnökét. A pénzügyminiszter kiemelte: hazánk a gazdasági semlegességének is köszönheti, hogy méretéhez képest kiemelkedő az exportteljesítménye, magas beruházási rátával és versenyképes adórendszerrel bír – írja közleményében a PM.

A tárcavezető emlékeztetett: a Türk Államok Szervezetével ápolt gazdasági kapcsolataink folyamatosan erősödnek, az idén júliusban véglegessé vált tagságunkkal pedig új szintre léptek. Ezt alátámasztja az is, hogy az elmúlt másfél évtizedben hazánk és a türk államok között 162 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom, tavaly már átlépte az ötmilliárd dollárt – húzta alá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály kiemelte: a jelenlegi együttműködés elsődleges célja, hogy a már meglévő jó kapcsolatokat tovább fejlesszük olyan területeken is, mint az energetika, a vízügy, a mezőgazdaság vagy az oktatás. Az isztambuli székhelyű Türk Befektetési Alap célja a régión belüli kereskedelem fokozása, ami a szállítási láncok segítése mellett a közös fejlesztések támogatására is nagy hangsúlyt fektet – fűzte hozzá a pénzügyminiszter.

Varga Mihály emlékeztetett arra is: a magyar gazdaság növekedése minden előrejelzés szerint az Európai Unió élvonalában lehet a következő években. A fenntartható bővülésben kiemelt szerepet játszanak azok az értékes kapcsolatok, amelyekre a keleti nyitás politikájával tettünk szert – emelte ki a miniszter. Varga Mihály úgy fogalmazott: Magyarország elkötelezett amellett, hogy megőrizze a gazdasági semlegességét, így a jövőben is arra fogunk törekedni, hogy a blokkosodás helyett fenntartsuk hazánk vonzerejét a nyugati és keleti piacokon egyaránt.

 

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Rezsiköltség-elszámolás számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlanáfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Ingatlan-bérbeadás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink