hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Madárinfluenzát mutatott ki vadmadarakból a Nébih

  • adozona.hu

Magas patogenitású madárinfluenza vírust mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma elhullott vadmadarakból Csongrád-Csanád és Somogy megyében. A vizsgálatok során igazolt két altípus hasonló a 2020 ősze óta Európa-szerte előforduló vírustörzsekhez. A vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.

Csongrád-Csanád megyében két elhullott bütykös hattyúból, Somogy megyében pedig egy elhullottan talált rétisasból mutatta ki a Nébih laboratóriuma a magas patogenitású madárinfluenza vírust. A bütykös hattyúkból kimutatott H5N8 altípus már 2020-ban és 2021-ben is megjelent hazánkban. A rétisasnál igazolt H5N5 altípus eddig még nem fordult elő Magyarországon, Európában azonban már több országban is okozott megbetegedést, például Romániában, Szlovákiában és Svédországban.

A hazai baromfiállományban 2021. február 3-a óta nem fordult elő újabb megbetegedés. A madárinfluenza-mentes státuszt az Állategészségügyi Világszervezet (OIE) vonatkozó előírásai szerint legkorábban 2021. május 23-án nyerheti vissza Magyarország, ennek időpontját a vadmadár esetek nem befolyásolják. Ugyanakkor továbbra is kiemelt kockázatot jelent, hogy a vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánkat is érintik. Épp ezért a baromfiállományok védelme érdekében elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat többek között a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink