6 találat a(z) zárt tartás cimkére

Madárinfluenza: fertőzött állatokat találtak Bács-Kiskun megyében Cikk

Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állományok és kontaktgazdaságok felszámolása már lezajlott. A járvány ismételt megjelenése miatt új intézkedések vonatkoznak a szárnyasok technológiai mozgatására. Emellett a kiemelten kockázatos megyékben a kereskedelmi célú gazdaságokban újra kötelező zártan tartani a baromfikat, olvasható a Nébih oldalán.

Feloldotta a Nébih a madárinfluenza miatt korábban elrendelt védőkörzeteket a három déli megyében Cikk

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet, olvasható a Nébih honlapján.

Ismét felütötte fejét a madárinfluenza Cikk

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján arról tájékoztat, hogy a magas patogenitású vírust ezúttal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a hatóság laboratóriuma. A Nébih haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező.

Nem állt meg a madárinfluenza-fertőzés terjedése Cikk

A magaspatogenitású madárinfluenza vírus H5N1 altípusát mutatta ki 2021. november 30-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Békés megyei Kondoroson, egy csaknem 5 ezer egyedet számláló tenyészpulyka-állományban. Egy nappal később a szomszédos Hajdú-Bihar megyében, a debreceni Vekeri-tónál egy elhullott bütykös hattyúban is a vírus jelenlétét állapították meg a szakemberek. A járványvédelmi előírások szigorú betartása továbbra is kiemelten fontos.

Madárinfluenzát mutatott ki vadmadarakból a Nébih Cikk

Magas patogenitású madárinfluenza vírust mutatott ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma elhullott vadmadarakból Csongrád-Csanád és Somogy megyében. A vizsgálatok során igazolt két altípus hasonló a 2020 ősze óta Európa-szerte előforduló vírustörzsekhez. A vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.

Madárinfuenza: Komárom-Esztergom megyében 90 ezer pulykát öltek le Cikk

Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta szerdán a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek. A vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

3 gyerekes anyák szja-kedvezményre való jogosultsága

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Vámraktáras beszerzés és értékesítés

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Családi adókedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 október
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink