Üzleti partnerek ellenőrzése – szakértői reakciók

Megosztás Tetszik

Az üzleti partnerek ellenőrzése kapcsán az Adózóna oldalain a közelmúltban megjelent két cikk indokolatlanul felborzolta a szakmai kedélyeket, s a téma a szándékolttól némileg eltérő kontextusban kezdett önálló életet. Dr. Hankó Faragó Miklós ügyvéd úr a témában megjelent hozzászólására az alábbiakban adok visszajelzést.

A hivatkozott cikkek itt érhetők el: Így ellenőrizhetjük üzleti partnereinket és Üzleti partnerek ellenőrzése: meddig mehetünk el?, Dr. Hankó Faragó Miklós ügyvéd úr hozzászólása a második cikknél, illetve az alábbiakban olvasható, amelyre Bartha Katalin szerző válaszol:

Hankó Faragó Miklós hozzászólása:

Tisztelt Adózóna!

Érdeklődéssel olvastam a fenti cikket, és annak előzményét is. Ha a vállalkozók (és az ő képviseletükben eljáró ügyvédek) szemszögéből nézzük a problémakört, a kérdés éppen fordítva vetődik fel: nem az a kérdés, hogy az adatellenőrzés során meddig mehetünk el a partnercég vizsgálata során, hanem az, hogy a NAV a szabálytalanul működő, ad abszurdum be sem jegyzett céggel kötött szerződés ellenőrzése során mit fogad el tőlem, az egyébként szabályosan működő cég részéről a szerződő partnerrel kötött ügylet esetén. A hatósági gyakorlat egyre inkább az, hogy amennyiben a szabálytalanul működő cég már nem vonható felelősségre anyagilag, akkor bármennyire szabályosan járt el a másik, ma is létező, szabályosan működő cég, semmit nem fogad el a hatóság, hogy az ÁFA-hiányt legyen kin behajtani. Ha van 3 bizonylatom az ügyletről, akkor hiányol még 2-t stb. Gyakran a cég adatai utáni kutatás több időbe és költségbe kerül, mint az egész jogügylet értéke, de sebaj kutassunk! Megjegyzem: nincs olyan közhiteles nyilvántartás, amely mindig garantáltan az aktuális időpillanatban fennálló valódi helyzetet tükrözné, számos kivételt lehetne sorolni.

A hatályos jogszabályok 23-féle számviteli bizonylatot, dokumentumot ismernek (számla, egyszerűsített számla, számlát helyettesítő okmány, nyugta, bizonylat, szállítólevél stb-stb., 23!!!), és rendszerint az a hatóság megállapítása a vizsgálat során, majd a közigazgatási perben vagy a büntetőeljárás során az igazságügyi szakértőjé, ennek következtében pedig a bíróságé is, hogy "nem győződött meg kellő alapossággal a szerződő fél működésének szabályosságáról", ezért elmarasztalják: adóhiány, bírság, kamatok, esetleg költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, csalás stb-stb.

A hatályos jogszabályok ismerete (törvény, kormányrendelet) messze nem elegendő a „jogforrások” körének kimerítéséhez, elvárás az adózóval szemben, hogy ismerje a NAV elnöki rendelkezéseket, irányelveket, utasításokat, tájékoztatókat, szabályzatokat, közleményeket, állásfoglalásokat, rendelkezéseket, intézkedéseket, számviteli kérdéseket, útmutatókat, körleveleket stb. Sőt, nem csak ismernie, hanem betartania is kellene, ami több, mint felháborító, hiszen egyik sem jogszabály! A NAV munkatársaira ezek lehetnek kötelezőek, de az adózóra nem!

Ezzel szemben a törvény és az Európai Bíróság ítéletei szerint is kizárólag két dolog követelhető meg az adóalanytól: 1./ a gazdasági esemény valódiságának bármilyen hitelt érdemlő módon történő igazolása, és 2./ az ehhez kapcsolódóan szabályosan kiállított számla. A gyakorlat ezzel szemben ma már az, hogy ha veszek egy láda Coca-Cola-t, akkor lassan fel kell tudnom mutatni a Coca-Cola cégkivonatát, hogy ellenőriztem őket. Ilyen alapon egy NAV-vizsgálat során a megbízólevélen kívül az adózó nyugodtan elkérhetné a revizor általános iskolai és érettségi bizonyítványát is, hogy kellően meggyőződhessen a vizsgáló működésének szabályosságáról. A példa abszurdnak tűnik, de nem az! A szabálytalanul működő cégek ellenőrzése a hatóságok feladata, és nem az adóalanyé!

Nos, ezek azok a dolgok, amiért itt tart a magyar gazdaság, ahol tart, és nem a világválság. Így minden józanul gondolkozó vállalkozó kedve elmegy attól, hogy bármibe belevágjon itthon. Ezzel a szemlélettel -- és még sok-sok más hasonló problémával együtt -- soha nem lesz a magyar gazdaság európai módon működő piacgazdaság.

Bartha Katalin szakértői reakciója

Tisztelt dr. Hankó Faragó Miklós úr,

Kérem engedje meg, hogy hozzászólására, mint a cikkek szerzője magam is reagáljak. A hozzászólásában jelzettek többségével egyetértek. Sajnos valóban sok vadhajtása van a mai magyar adózási, adóellenőrzési gyakorlatnak, s nem mindegy, hogy az adózó a napi működése vagy probléma esetén kiket állít csatasorba a saját oldalán a NAV-val szembeni küzdelemben. A gyakorlatban pedig valószínűleg információnk sincs azon adózók számáról, akiknek sérülnek az adózói jogai egy-egy eljárás során; igaz arról sincs, hogy hánynak van része minden tekintetben korrekt eljárásban.

A jogalkotó és végrehajtó szerve oldaláról sajnos nem érzékelem, hogy valós cél lenne racionális adózási környezet megteremtése, így az „állóháború” a NAV-val, a  szakmán (adó- és számviteli szolgáltatással, -joggal foglalkozók) belül, az adózók között sajnos valószínűleg még jó ideig folytatódni fog, ami fokozott óvatosságra inti az adózókat és a szakembereket egyaránt. Rendelkezem magam is olyan tapasztalattal, hogy ahol a szabálytalanul működő cég már nem volt felelősségre vonható anyagilag, a másik cég képviselői, munkatársai kerültek a „vádlottak padjára”, amit nagyon kedvezőtlen és veszélyes iránynak tartok.

Azt azonban más Kollégákkal szemben nem érzem helyénvaló megközelítésnek, hogy az EB ítéletek következtében a korábbi magyar gyakorlat helyett teljes egészében átkerült volna a NAV térfelére a labda, s a vállalkozók, adózók nyugodtan fellélegezhetnek. Ennél szofisztikáltabbnak vélem az EB ítéletekben megfogalmazottakat és azok gyakorlati alkalmazását. Ennek oka pedig két fő szempont köré épül.

A) Az áfa-levonás tekintetében valóban kizárólag csak két dolog követelhető meg az adóalanytól:
1./ a gazdasági esemény valódiságának bármilyen hitelt érdemlő módon történő igazolása, és
2./ az ehhez kapcsolódóan szabályosan kiállított számla.
Arról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy a számvitel-adózás körében elszámolt, dokumentált ügyletek különösen több évre visszatekintve jellemzően csak okirati bizonyítékokkal bírnak. A között pedig, hogy „hitelt érdemlő módon igazolt egy ügylet megtörténte” vagy „okiratilag hitelt érdemlő módon igazolható egy ügylet megtörténte” lényeges különbség lehet.
Így meglátásom szerint az 1. feltétel, miszerint „a gazdasági esemény valódiságának bármilyen hitelt érdemlő módon történő igazolása” az EB ítéletek ellenére továbbra is vékony jég, ami sok racionálisan és korrekten működő cégnek is okozhat problémát a jövőben is.

B) Az EB az előbbiek és egyebek mellett azt is rögzítette, hogy nem ellentétes az uniós joggal, ha azt követelik az adózóktól, hogy tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést annak érdekében, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz. Az az adóhatóság kötelezettsége, hogy bizonyítsa, hogy adókijátszás, adóelkerülés, visszaélés történt. Mint ahogy az adóhatóság feladata az is, hogy megszűrje, mentesítse a gazdaságot a csalárdan működő cégektől, az EB ítéletektől függetlenül.
Vagyis az EB is megfogalmazott egy a magyar jogban is gyakran használt gumi-kategóriát, miszerint az adózó „tegyen meg minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést, hogy az általa teljesítendő ügylet ne vezessen adókijátszáshoz”. Ha előáll az a helyzet, hogy az adóhatóság adókijátszás miatt vonja meg az adólevonási jogot, akkor előtérbe kerül, hogy mivel tudja igazolni az adózó, hogy ő megtett minden tőle ésszerűen elvárható intézkedést. Hogy mi tekinthető „minden tőle ésszerűen elvárható intézkedés”-nek, az esetfüggő lehet, de általánosságban bizonyosan beletartozhat az üzleti partner ellenőrzése a rendelkezésre álló adatok, adatbázisok alapján. Azt pedig, hogy a múltban az adózó valóban ellenőrizte, amit szerinte indokolt volt és amit tudott, a jellemzően online adatbázisok miatt utólag nem fogja tudni igazolni, csak ha valóban ellenőrizte és erről eltett egy nyomtatást.
A közelmúlt és a jelen ügyeiben tapasztalataim szerint keveredik a fenti két „kategória”, s fő vonalként a „valószínűleg adókijátszás”-ról van szó jelenik meg, ami nem elégséges az adólevonási jog jogszerű megvonásához. Az ügyek egy része emiatt minden bizonnyal „nyerhető”, például eljárási vagy nyomozati hiba, vagy nem kellő bizonyítottság miatt. Ezen ügyeknél nagy szolgálatot tesznek, tettek az EB ítéletek. Arra azonban nincs garancia, hogy az esetlegesen megismételt eljárás, vagy a jövőbeni eljárások az adózó számára kedvezően zárulnak. Az idő előre haladtával egy csalárd tevékenység egyre kevésbé bizonyítható. De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az adózó „megmenekült”. Ha pedig utólag, hitelt érdemlő módon nem igazolható a gazdasági esemény valódisága, akkor az adózó gondban lesz a megismételt eljárás során is. Csak más ok miatt, mint az előző eljárásban.
Akármelyik – „A” vagy „B” – verziót tekintjük, azok a dokumentumok, amelyekkel az adózónak lehetősége lenne igazolni az igazát, eljárása helyességét, körültekintését, az évek távlatában nem, vagy csak korlátozottan pótolhatók.

Mindezek miatt meglátásom szerint csak egyedi ügyek szintjén lehet egyik vagy másik szemszögből nézni a kérdést, azonban általánosságban nem lehet kijelenti, hogy az adózónak semmilyen ellenőrzési kötelezettsége nincs, és nem is kérhető rajta számon ilyesmi.
Az adózónak természetesen megvan ahhoz a joga, hogy eldöntse, hogy egy új üzleti kapcsolat létrejöttekor mit kíván ellenőrizni, vagy épp úgy dönt, hogy nem ellenőriz semmit. Éppúgy, ahogy a konkrét adó- és számviteli anyagi szabályok betartása tekintetében; vagyis az ő döntése, hogy betartja-e vagy sem a szabályokat, s vállalja döntése lehetséges kockázatait is. Ha akár csak egy általánosított jogértelmezéssel szűkítjük az adózó (képviselőjének) döntési terét, véleményem szerint korlátozzuk a döntési szabadságát. Ilyenkor pedig az eljáró, tanácsot adó könyvelő, könyvvizsgáló, adótanácsadó, ügyvéd felelőssége is felmerülhet.

Kétségtelen, hogy az áfa az az adónem, amely a legnagyobb adózói kört érinti, és az egyik legnagyobb adókockázatot jelenti, s valószínűleg ezért bontakoztak ki csak az áfás témájú Eb ítéletek tengelyén a hozzászólások. Ezek viszont  elterelhetik a figyelmet arról, hogy az EB ítéletek nem biztosítanak mentsvárat minden esetben, még áfában sem, s nem nélkülözhető egy-egy ellenőrzés. Így például ha az adózó áfát is tartalmazó számlát fogad be alanyi adómentes adózótól, vagy áfás ingatlanbérleti számlát olyan adózótól, aki nem élt az áfa-kötelessé tétel opciójával,  egy adóellenőrzés során hiába hivatkozik az EB ítéletekre. De egy ellenőrzéssel elejét veheti a később felszínre kerülő, akár súlyos anyagi konzekvenciával járó problémáknak. Ha tudja, hol található a szükséges adatbázis.

Tény, hogy az adózónak nem feladata, nem lehet feladata, hogy nyomozzon az üzleti partnere után, hogy feltárja az általa elkövetett hibákat, szabálytalanságokat. De tényleg helyes az, ha erre és az EB ítéletekre hivatkozva arra az álláspontra helyezkedünk, hogy nem is kell semmit megtudnia a partneréről? (Jellemzően) azt is megfontoljuk, hogy kikkel barátkozunk, kikkel ápolunk szorosabb, bensőségesebb kapcsolatot. De ha vállalkozási tevékenységről van szó, akkor teljesen racionális, ha valaki úgy bonyolít le több tíz- és százmilliós ügyleteket, hogy nem érdekli, kivel üzletel?

Mindazonáltal megértem Ruszin Zsoltnak, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnökének és az általa képviselt szervezet tagjainak jelzett félelmét a cikkem kapcsán. Úgy vélem azonban, hogy ez a "félelem" NEM az adójog, hanem a polgárjog, a szerződések joga kategóriájába tartozik. Az adózó üzleti partnereinek szükség szerinti ellenőrzése véleményem szerint nem a szakma feladata, hanem az adózóé. Kivéve, ha a szolgáltatási szerződésben ettől eltérően állapodtak meg. Ettől függetlenül vannak olyan pontok, ahol az ügyletek sajátos adózási jellege miatt indokolt, hogy a könyvviteli szolgáltató, s ne (csak) az  adózó ellenőrizzen egyes adatokat, mint például az áfa-státusz, áfakötelessé-tétel, eva-alanyiság, hiszen ezek ismeretében tudja megítélni, hogy az adózó befogadott számlája szabályos-e. Ezek az adatok azonban jellemzően nem változnak gyakran, így alaptalan az olyan félelem, hogy a  könyvviteli szolgáltatók nyakába zúdul(t) egy jelentős feladat.
Emiatt különösen indokolatlan egy normális és racionális körültekintés szokásosan elvárható voltát az EB ítéletekre való hivatkozással teljességgel elutasítani.

Az adatbázisok adta ellenőrzési lehetőségek hatalmas terhet jelentenének, ha lenne olyan előírás, miszerint az adózó köteles mindig mindent leellenőrizni a partneréről. Ilyen előírás azonban nincs. Éppen ezért úgy vélem, hogy az adatbázisok nem a szükséges rossz kategóriájába tartoznak, hanem lehetőséget teremtenek arra, hogy a korábbi évekhez képest több információhoz juthassanak hozzá az adózók megbízható forrásból, potenciálisan mérsékelve a partnerre vonatkozó információk vagy azok hiánya révén üzleti tevékenységükben megjelenő kockázatukat.
Bízom benne, hogy ha már az adózási környezetet nem tudjuk cikkek és kommentek révén hathatósan megváltoztatni, a témában fellángolt kedélyeket talán sikerül lecsillapítani, s sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy ki-ki a saját üzleti tevékenységét illetően meg tudja hozni a partnereivel, azok megismerésével kapcsolatos azon döntéseit, amelyeket indokoltnak lát.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Bartha Katalin