hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új horgászrend lesz a Balatonon

  • MTI

Február elsejétől új horgászrend lép életbe a Balaton, ami a ragadozó halak fogási tilalmi idejét megduplázza, a gyerekhorgászatban könnyítést hoz, a szemetelést viszont szigorúbban bünteti – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. horgászati ágazatvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Nagy Gábor elmondta: már kaphatók az idei balatoni horgászjegyek, amelyek ára nem változott tavaly óta. Komoly könnyebbséget jelenthet, hogy a több oldalas területi jegyeket nem kell a jövőben kinyomtatni, és felmutatni a helyszínen, a halőrök a horgászkártyák száma alapján is tudnak ellenőrizni.

A korábban 41 pontos balatoni horgászrend 67 pontossá válik. A változások egy része formai, igazodva a jogszabály-módosításokat is figyelembevevő MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) előírásaihoz, és egységesítve a különböző vizek horgászrendjeinek logikáját – ismertette az ágazatvezető, hozzátéve ugyanakkor, hogy a módosítások között több érdemi, csak a Balatonnál bevezetésre kerülő pont is van.

A legfontosabbak között említette, hogy a ragadozó halak – süllő, balin, csuka, kősüllő és sügér – korábban egy hónapig tartó fogási tilalmi ideje ettől az évtől két hónapig, március 1-jétől április 30-áig fog tartani. A tilalom kiterjed a fogásukhoz szükséges módszerekre is.

Új szabály az is, hogy a kifogott és megtartott halakat legfeljebb 48 óráig lehet életben tartani.

A 14 év alatti gyerekeknek 1500 forintért vásárolható éves horgászjegy ezentúl nemcsak a parton lesz érvényes, hanem vízen is (csónakról, vitorlásról), amennyiben általános horgászjeggyel rendelkező felnőtt kíséretében pecáznak.

Az ágazatvezető kitért arra, hogy a szemetelés miatt pár helyről már kitiltották a Balatonnál a horgászokat, és több helyen fontolgatnak hasonló lépéseket. „Azért, hogy az amúgy is szűkös horgászhelyek a jövőben ne csökkenjenek, helyi területhasználati szabályt dolgoztunk ki több érintett önkormányzattal, amelyek szigorú betartatása belekerült az új horgászrendbe is” – mondta Nagy Gábor. Hozzátette, hogy eddig csak figyelmeztettek a szemetelésért, rendbontásért a halőrök, most már a területi engedélyt is bevonhatják ilyen esetben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink