hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Importőrök túlzó árazását vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal

  • MTI/Adózóna

Panaszeljárás keretében vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) egyes külföldön előállított élelmiszerek túlzó árazását, a versenyhatóság szakértői a magyar fogyasztók által széles körben vásárolt import termékekkel kapcsolatos piaci magatartásokat elemzik.

A GVH mai közleménye szerint a tejtermékek, majd a tartós élelmiszerek piacain elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatok lezárását követően újabb vizsgálatot indítottak. Fogyasztói jelzések alapján import tejtermékek – sajtok, gyümölcsjoghurtok –, nem Magyarországon gyártott növényi italok, margarinok, illetve különböző fagyasztott zöldségek árazási gyakorlatát elemzik a versenyhivatal szakértői.

A GVH felidézte, hogy csütörtökön hozták nyilvánosságra a végleges jelentést a tartós (konzerv- és fagyasztott) élelmiszerek piacán végzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A versenyhatóság szakértői egyebek mellett feltárták, hogy a kiskereskedők az elemzett termékkörön belül 25-35 százalék közötti bruttó árrést realizáltak 2022-ben, ami jelentősnek tekinthető. Találtak olyan termékeket, például a gyorsfagyasztott zöldborsót vagy a morzsolt csemegekukoricát, amelyek esetén a bruttó árrésbe épített átlagos nyereséget indokolatlanul megháromszorozták.

Megszűnt az árstop, jönnek a kék plakátok meg a 15 százalékos kötelező akciózás, marad az árfigyelő rendszer

A versenyhivatal közölte: 2022 ősze óta kiemelt figyelmet fordítanak az élelmiszerpiacok folyamatainak feltárására, illetve az infláció mögött rejlő, a versenyjogot érintő okok részletes vizsgálatára. Ennek keretében a GVH több célzott gyorsított ágazati vizsgálatot folytatott le, valamint 2023. július 1-jétől működteti az online árfigyelő rendszert.

Az arfigyelo.gvh.hu címen elérhető honlapon hat kiskereskedelmi üzletlánc mintegy 1200 boltjában 62 termékkategóriában hasonlíthatják össze a napi árakat a vásárlók. Július 1-je óta az árfigyelő egyedi látogatóinak száma meghaladta a 910 ezret, a rendszer eddig átlagosan mintegy 8 százalékkal csökkentette a figyelt termékek átlagárát.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Beruházás bérleti díj fejében

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Külföldi jógatábor

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink