hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszűnt az árstop, jönnek a kék plakátok meg a 15 százalékos kötelező akciózás, marad az árfigyelő rendszer

  • adozona.hu

Augusztus 1-jétől eltörölte a kormány az alapvető élelmiszerek árstopját, helyette 15 százalékos kötelező akciózást írt elő a kereskedők számára. A Magyar Közlönyben tegnap éjjel kihirdetett kormányrendelet-módosítás szerint a boltosoknak a kormányintézkedést hirdető plakátot kell kitenniük. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szigorúan ellenőrzi majd az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását.

Szigorúan ellenőrzi a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az infláció- és árcsökkentő intézkedések végrehajtását a hivatal által működtetett online árfigyelő rendszer segítségével az alapvető élelmiszerek árstopjának augusztus 1-jei kivezetését követően is – jelentette ki Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke ma az M1 aktuális csatornán.

Rendeletben rögzítette a kormány, hogy július végén vége az árstopoknak

A fogyasztók odafigyeltek az árak alakulására, a drágulás miatt kevesebbet vásároltak, a cél, hogy az infláció letörésével, a reálbérek növekedésével visszaálljon a kiskereskedelmi kereslet – magyarázta a GVH elnöke. A GVH feladata a verseny élénkítése, például az árfigyelő rendszer működtetésével. A július elsején indult árfigyelő rendszer működtetése óta 753 ezer egyedi látogató és 52 millió letöltés volt már.

Az árstop kivezetésére, illetve a kötelező akciózásra vonatkozó szabályokat a 279/2023. számú kormányrendelet rögzíti.

Augusztus 1-jétől már nem 10, hanem 15 százalék lesz a kötelező akciózás mértéke, és bővül a programban résztvevő élelmiszerek köre is, miután a kormány másfél év után kivezeti az árstopokat. A kötelező akciózás lényege, hogy a felsorolt termékcsoportok esetében az üzleteknek az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest legalább 15 százalékkal kedvezőbben kell kínálniuk az adott élelmiszereket.

A korábbi nyolc árstopos termékfajtára is kiterjed a kötelező akciózás úgy, hogy heti rendszerességgel legalább két termékfajtában kell valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kínálni.

Emellett átmenetileg a fennmaradó hat termékfajta árai sem lehetnek magasabbak, mint a beszerzési ár.

A kivezetett árstopos termékek is bekerültek az online árfigyelő rendszerbe, s 10 százalékról 15 százalékra emelkedik a kötelező akciózás mértéke. Az árfigyelő hatására "öldöklő napi árverseny" alakult ki az elmúlt egy hónapban a kereskedelmi láncok között, és ez az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat – ecsetelte Rigó. A rendszer bővülhet, további élelmiszerek bevonására van lehetőség, és nemcsak élelmiszerek, hanem más termékek is bekerülhetnek az adatbázisba, illetve több információt kaphatnak a fogyasztók.

Kifejtette, számos versenyfelügyeleti eljárás van folyamatban az élelmiszerszektorban, példaként említette, hogy egyebek közt vizsgálják az árrögzítés jogsértés gyanúját.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaidőkeret túlórák

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Innovációs járulék fióktelepek esetén

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink