Pillanatok alatt emelt le 47 millió forintot egy bankszámláról egy csaló

  • MTI

Telefonbeszélgetés során magát banki alkalmazottnak kiadva mintegy 47 millió forintot emelt le egy sértett bankszámlájáról egy váci csaló, a fiatal férfit letartóztatták – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A gyanú szerint a 22 éves csaló április végén hívta fel a sértettet, és azt állította, hogy kiberbiztonsági munkatársként telefonál, mert gyanús pénzmozgásokat észlelt az érintett számlán. Arra kérte a sértettet, hogy töltsön le egy víruskereső programot, amit ő meg is tett, majd nemsokára észrevette, hogy míg telefonon beszéltek, négy részletben csaknem 47 millió forintot emeltek le a bankszámlájáról – olvasható a police.hu oldalon.

Miután az eset a váci rendőrök tudomására jutott, azonnal adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak ki, és felgöngyölítették a szálakat. Ennek során eljutottak egy 18 éves nőhöz, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az eltűnt összegből ugyanis 7 millió az ő számlájára érkezett.

Nem sokkal később azonosították a 22 éves férfit is. Az információk alapján a férfit a nő kérte meg arra, hogy nyisson számára egy bankszámlát. Ezt követően a csaló lefotózta a nő igazolványait, majd bement ügyintézésre a számla megnyitásához. Később azt állította, hogy ez nem sikerült, a valóságban azonban másképp történt: több ember nevére is nyitott bankszámlákat, majd a csalásokból származó összegeket ezekre utalta át.

A csaló ellen elfogatóparancsot adtak ki, és május 27-én a fehérgyarmati rendőrök fogták el egy igazoltatás során.

Közölték, a férfit pénzmosás bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.

A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy a banki ügyintézők soha nem kérik utalásra az ügyfeleket telefonon, és bármilyen alkalmazás telepítésére sem.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Megbízási jogviszony elszámolása

dr. Radics Zsuzsanna

tb-szakértő, jogász

Egyéni vállalkozó lehet-e saját vállalkozásában efo-s alkalmazott?

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Fejlesztési tartalék felhasználása

Erdős Gabriella

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink