adozona.hu
Pénzmosással is gyanúsítják a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját
//adozona.hu/altalanos/Penzmosassal_is_gyanusitjak_a_Szolo_utcai_j_CUKJ70
Pénzmosással is gyanúsítják a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatóját
Jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettének és vétségének megalapozott gyanúját közölte a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójával és társával a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség – tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség.
A gyanúsítottak az így megszerzett, legalább 108 millió 600 ezer forint eredetét oly módon leplezték, hogy legalább 49 millió 348 ezer forintot két budapesti ingatlan és két gépkocsi vételárába fektették, azért, hogy a bűncselekményből származó pénzből vásárolt vagyontárgyakat ne lehessen a javítóintézet volt vezetőjéhez kötni. Ezeknek a vagyontárgyaknak a tulajdonosa névleg a volt igazgató társa lett, akit egyébként Budapest Főváros Kormányhivatala 2015-ben szociálisan rászorultként tartott nyilván.
A fennmaradó összegeket a gyanúsítottak a mindennapi szükségleteikre fordították. A volt igazgató több mint 59 millió 290 ezer forintot részben a lakásán és a javítóintézeti irodájának páncélszekrényében készpénzben, részben pedig bankszámlákon tartott. A gyanúsított ezekből az összegekből újabb ingatlan vásárlását tervezte oly módon, hogy annak tulajdonosa névleg szintén a társa lett volna. Az ingatlant csak azért nem tudta megvásárolni, mert a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói őt és társát elfogták, őrizetbe vették, és a bíróság elrendelte letartóztatásukat.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala a készpénzt, a bankszámlákon lévő pénzeket és a gépkocsikat lefoglalta, illetve gondoskodott az ingatlanok zár alá vételéről.
Mindezek alapján a volt igazgató – az eddig közölt emberkereskedelem és kényszermunka, folytatólagosan elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és többrendbeli hamis magánokirat felhasználásán túl – immár megalapozottan gyanúsítható jelentős értékre üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével és vétségével.
Az ügynek eddig két gyanúsítottja van, a javítóintézet korábbi vezetője és az élettársa, akiknek a letartóztatását a nyomozási bíró legutóbb november 29-éig hosszabbította meg – közölte a főügyészség.
Hozzászólások (0)