További témák
hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Öt év után 6 százalékos kamat: már jegyezhető a magyar állampapír plusz

  • adozona.hu

Mától jegyezhető a magyar állampapír plusz (máp plusz), az új lakossági állampapír 5 éves futamidő alatt folyamatosan emelkedő magas hozamot kínál, az adómentes megtakarítási lehetőség átlátható és könnyen elérhető az érdeklődők számára, ráadásul a befektetett összegnek nincs alsó határa – hívta fel a figyelmet sajtótájékoztatóján Varga Mihály pénzügyminiszter.

A termék könnyű elérhetőségét biztosítja, hogy a Magyar Államkincstár és a kereskedelmi bankok hálózata mellett a máp plusz értékesítésébe a Magyar Posta és a Fundamenta Lakáskassza Zrt. lakástakarék-hálózata is bekapcsolódott.

A befektetés kiemelkedő hozamot kínál, ugyanis a kamat mértéke az első félévben 3,5 százalék, az első év végén 4 százalék, ezt követően pedig évente 0,5 százalékponttal emelkedik, így az 5. év végére a kamatszint eléri a 6 százalékot.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a máp plusz után nem kell kamatadót fizetni, ahogy a 2019. június 1-je után kibocsátott állampapírok kamata után sem. Mindezek alapján öt év alatt kamatos kamattal és 1 millió forintos befektetéssel számolva a máp plusz állampapír több mint 270 ezer forintot hoz a befektetőnek.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a termék rugalmas, a futamidő lejárta előtt is eladható, a kamatforduló napjától számított öt munkanapon keresztül 100 százalékon, azaz veszteség nélkül visszaváltható az addig elért kamatokkal együtt (az év többi napján 99,75 százalékos árfolyamon váltható vissza). Azok számára is megéri ezt választani, akik csak rövid időszakban szeretnének megtakarítani.

A magyar állampapír plusz bevezetésével az egész ország jól jár, előnyös az emberek számára, ugyanakkor az államháztartás stabilitását is segíti - jelentette ki a tárcavezető.

Tátrai Bernadett, a Fundamenta Lakáskassza Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a máp plusz értékesítésébe a társaság az országos lefedettségű, 2000 emberből álló személyi bankár hálózata segítségével kapcsolódik be. A hálózatban dolgozó szakemberek a magyar államkincstár termékeinek értékesítéséből külön vizsgát tettek és a Magyar Nemzeti Bank engedélyével is rendelkeznek. A személyi bankár hálózat résztvevői városon és vidéken egyaránt az ügyfelek otthonába viszik el az új állampapírról szóló információkat.

Tátrai Bernadett kérdésre válaszolva elmondta, mivel a Magyar Államkincstárnál (MÁK) nem kell számlavezetési díjat fizetni, a Fundamenta pedig a MÁK értékpapírszámláját közvetíti az ügyfelek számára, ezért a Fundamenta ügyfeleinek sem kell számlavezetési díjat fizetniük.

A Pénzügyminisztérium közleménye szerint a magyar állampapír plusz az egyik legbiztonságosabb befektetés, emellett magas, öt év alatt összességben 27,35 százalékos hozamot biztosít.

Az új termék bevezetésével még kiegyensúlyozottabbá válik az államadósság finanszírozása is, hiszen a lakosság az állam szempontjából megbízható befektető. A lakossági állampapíroknak köszönhetően 2018 végére az államadósság devizaaránya a 2010. évi 52 százalékról 23 százalékra csökkent, így jelentősen csökkent az ország külső sérülékenysége. A belföldi finanszírozás növekvő arányát a hitelminősítők is kedvezően ítélik meg, ezt már a februári felminősítések alkalmával is kiemelten pozitív tényezőként vették figyelembe - olvasható a minisztérium közleményében.

Az előfizetéssel elérhető tartalmak között további cikkeket olvashat a témáról.

Válasszon csomagajánlataink közül:

Ha előfizetőnk, lépjen be!

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Társaságiadó-feltöltés 2019. év

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szoftver nyilvántartásba vétele

Nagy Norbert

adószakértő

Alanyi adómentes tárgyi értékesítése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

2019 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
hirdetés
FONTOS JOGSZABÁLYOK
  1. KATA és KIVA 2012. évi CXLVII. törvény a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról
  2. Art. 2003. évi . XCII. törvény
  3. Áfa 2007. évi CXXVII. törvény
  4. Áht. 1992. évi XXXVIII. törvény
  5. EHO tv. 1998. évi LXVI. törvény az egészségügyi hozzájárulásról
  6. Ekho tv. 2005. évi CXX. törvény az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról
  7. EVA tv. 2002. évi XLIII. törvény az egyszerűsített vállalkozói adóról
  8. Helyi adó tv. 1990. évi C. törvény a helyi adókról
  9. Itv. 1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
  10. Jöt. 2003. évi CXXVII. törvény a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól
  11. Rega. tv. 2003. évi CX. törvény a regisztrációs adóról
  12. Szakhoz. tv. 2003. évi LXXXVI. törvény a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról
  13. Számv. tv. 2000. évi C. törvény a számvitelről
  14. Szja 1995. évi CXVII. törvény
  15. Szlarend 24/1995 PM rendelet
  16. Tao tv. 1996. évi LXXXI. törvény a társasági adóról és az osztalékadóról
  17. Tbj. 1997. évi LXXX. törvény a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről
  18. Tbj. vhr. 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtásáról
  19. Tny. 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról
  20. Tny. vhr. 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X