hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Öntik a pénzt a szülők, nagyszülők a babakötvényekbe

  • MTI/Adózóna

Töretlen a Babakötvény népszerűsége, a megtakarítások állománya novemberben átlépte az 50 milliárd forintot, ami 30 százalékkal haladja meg a tavalyi 38 milliárdos állományt – közölte Varga Mihály.

A Babakötvény aktuális kamata 5,4 százalék, a pénzt a fiatalok 18 éves koruk után vehetik fel és bármire felhasználhatják. Évente 20-25 ezerrel több szülő gondolja úgy, hogy érdemes Babakötvényt vásárolnia gyermekeinek, ennek eredményeként már több mint 160 ezer számlát nyitottak – ecsetelte a pénzügyminiszter.

A Babakötvény nyújtotta előtakarékosság lehetőségét minden szülőnek megéri kihasználni – hangsúlyozta Varga Mihály. A kötvény kiemelkedően magas hozama annak köszönhető, hogy a kamata minden évben az előző évi infláció plusz 3 százalék. Így például – az első sorozat kivételével – valamennyi évjáratú Babakötvény aktuális kamata jelenleg 5,4 százalék. A garantáltan infláció feletti 3 százalékos reálhozam lényegesen magasabb, mint a legtöbb hasonló, a gyermek életkezdését támogató pénzpiaci megtakarítás.

Kifejtette, a Start-értékpapírszámlára a 42 500 forintos életkezdési támogatáson túl további egyéni befizetésekkel akár több millió forintot is összegyűjthet a család, hiszen az állam a befizetések 10 százaléka, maximum 6 ezer forint erejéig külön támogatást is nyújt. A kiemelkedő kamatozás miatt nem meglepő, hogy egyre többen viszik át gyermekeik megtakarításait a Magyar Államkincstárhoz, mivel az itt vezetett Start-értékpapírszámlán lehet Babakötvénybe fektetni a gyermekek életkezdésére félretett összegeket - mutatott rá a tárcavezető.

A Babakötvény a gyermek 18. életévének betöltése napjáig bármikor megvásárolható, és a befizetett összegnek megfelelő mennyiségű Babakötvényt a Magyar Államkincstár azonnal jóváírja az értékpapírszámlán. A számla felett kizárólag a gyermek rendelkezhet, a nagykorúvá válását követően a megtakarítást bármire felhasználhatja. A felvehető összeg adó-, járulék- és illetékmentes – jelentette ki Varga Mihály.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink