hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ők azok, akik bejelentés nélkül foglalkoztatnak dolgozókat

  • adozona.hu

Összesen 4078 adózó szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztatók legfrissebb listáján.

Az állami adó- és vámhatóság a honlapján a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akik vagy amelyek tekintetében végleges és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az említett adatok mellett az állami adó- és vámhatóság a honlapján a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha az adóhatóság határozata ellen a közigazgatási bíróság előtt pert indítottak, az adatok közzétételére a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján kerül sor. Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait - feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el - a közzétételtől számított két év elteltével törli. A be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listája itt található.

A NAV felhívja az adózók és a bíráló szervek, szervezetek figyelmét, hogy az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet (Ávr.) 82. § (1) bekezdésének a) pontja és (3) bekezdése értelmében kizárólag az tartozik a nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezők közzé, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

Az ismételt mulasztást úgy kell érteni, hogy a közzétett és az előzményi mulasztás (ami egyébként lehet, hogy már nem szerepel az első listán) jogerőssé és végrehajthatóvá válása egymáshoz képest két éven belül van.

Előzőekre tekintettel az állami adó- és vámhatóság 2018.01.01-jétől külön nyilvánosságra hozza a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján szereplő adózók közül azokat, akik az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló kormányrendelet szerint nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. A nem rendezett munkaügyi kapcsolatokkal rendelkező adózók listája jelenleg feldolgozás alatt van.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Ez engem is érdekel Ez engem is érdekel

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink