hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ők a leggazdagabb magyarok

  • MTI

Továbbra is Csányi Sándor, az OTP bank vezére, a Mol alelnöke a leggazdagabb magyar a Napi.hu gazdasági hírportál gondozásában megjelent, "A 100 leggazdagabb" című kiadvány szerint.

Csányi Sándor tavaly újabb 15 milliárddal, 165 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta megszakítás nélkül ötödször lett a leggazdagabb magyar – írta a Napi.hu az MTI-nek elküldött közleményében.

Az OTP Bank első emberét Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa követi 160 milliárd forinttal, míg a harmadik helyre a Fotex-csoport főtulajdonosa, Várszegi Gábor került, akinek vagyona 115 milliárd forintra nőtt. A dobogó közvetlen közelében helyezkedik el két egykori listavezető is: Demján Sándor (93 milliárd forint) és Széles Gábor (92 milliárd forint). A tavalyi bronzérmes, az online erotikus szolgáltatásokból meggazdagodott Gattyán György vagyona viszont egy adóhivatali vizsgálathoz kapcsolódó zárolás miatt egy év alatt 135 milliárdról 90 milliárd forintra csökkent – ez idén a hatodik helyre volt elég.

A leggazdagabb magyarok ranglistája átrendeződött 2014-hez képest. Tíz olyan üzletember van a listán, akik 2014-ben még nem szerepeltek a legmódosabbak között, miközben a "belépési küszöb" a tavalyi 5,3 milliárd forintról 6 milliárdra emelkedett.

Az átrendeződés jele az is, hogy az előző évek legjelentősebb állami megrendeléseit megszerző vállalkozók mellett megjelentek a "trónkövetelők" is. Az előbbi kategóriát Simicska Lajos és Nyerges Zsolt fémjelzi – az előbbi a 10. helyen áll 73 milliárd forintos vagyonnal, az utóbbi pedig a 24. helyen 26,3 milliárddal. Az utóbbi kategóriában a Duna Aszfalt két tulajdonosát, Szíjj Lászlót és Varga Károlyt (29-30. hely) is megtalálni – vagyonuk 23-23 milliárd forintra tehető. Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester vagyona az idei becslés szerint 8,4 milliárd forintra duzzadt – ez a 86. helyre volt elegendő.

Az újak között szerepel Emőri Gábor (32. hely) és a Kertész testvérek (23. hely), akik az elektronikus útdíjrendszer magyar verziójával értek el kiugróan nagy sikert, továbbá a MET Zrt. gázkereskedő cég negyedét birtokló Lakatos Benjamin (72. hely) és a Wizz Air sikeres londoni részvénykibocsátása nyomán a 61. helyre "katapultált" Váradi József – emelte ki a Napi.hu.
A 2015-ös listán szereplők összvagyona megközelítette a 2600 milliárd forintot – ez 160 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit. A 6,6 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a KSH által mért mínusz 0,2 százalékos 2014-es fogyasztói árindexet, azaz reálértéken csaknem hét százalékkal nőtt a magyar mágnások vagyona a tavalyi hatszázalékos gyarapodás után.

A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány az idén másodszor készített szigorúan szubjektív listát – Befolyás-barométer címmel – az ország legbefolyásosabb embereiről. Ezt a rangsort továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti Csányi Sándor előtt, míg a harmadik helyen Simicska Lajost Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter váltotta fel.
A kétféle rangsort az indokolja, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére – írta a Napi.hu.

A 2015-ös A 100 leggazdagabb kiadvány lifestyle részében egyebek mellett exkluzív írások olvashatók a borba fektető magyar milliárdosokról, a jövő autóiról, a magyarországi kastélypiac helyzetéről, a műkereskedelemről, a privátbanki piacról, valamint a stílusos pénzköltésről.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink