hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Netrisk: az albérletpiacon is új időszámítás indult

  • adozona.hu

Az albérletben élőknek, pontosabban a bérlőknek és a tulajdonosoknak is érdemes figyelniük a márciusi lakásbiztosítási kampányra. Lehetőségük van arra, hogy új, az igényeiknek, a lakás és az ingóságok értékének jobban megfelelő biztosítást kössenek – közölte a Netrisk. A kizárólag ingóságokra kötött lakásbiztosítás átlagdíja 9800 forint, míg a kizárólag ingatlanra kötött verzió átlagdíja több mint 36 ezer forint volt. A Netrisk adatai szerint már a kampány első napján jelentős volt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt, az ügyfelek 70 százaléka új biztostóval lépett kapcsolatba – derül ki a Netrisk.hu összefoglalójából.

A lakásukat kiadó tulajdonosok és a bérlők számára is fontos időszakot jelent a márciusban elstartolt lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében márciusban bárki lecserélheti a lakásbiztosítását.

Itt lesz a lehetőség

„Korábban csak az évfordulókor lehetett kötöttségek nélkül új lakásbiztosítást kötni, az idei évtől azonban erre márciusban is lesz lehetőség. Ez minden lakástulajdonos számára jó lehetőséget nyújt arra, hogy megnézze a meglévő biztosítását, amelyek között lehetnek elavultak. A márciusi lakásbiztosítási kampányról szóló szabályozásba idén januárba került bele az a rész, amely szerint az ingóságokra köthető biztosításokat is le lehet cserélni a szóban forgó időszakban” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Ez azért fontos a szakember szerint, mert lehetnek olyan esetek, amikor a bérelt lakásra, mint ingatlanra a tulajdonos kötött biztosítást, de az ingóságokra nem feltétlenül. Márpedig utóbbiak jelentős összeget képviselhetnek, még akkor is, ha bútorozottan vett ki lakást az illető. Ilyen értékek lehetnek például az okostelefonok, laptopok, televíziók vagy egyéb nagyobb értékű háztartási gépek.

Melyik, mennyibe kerül?

A Netrisk adatai szerint a lakásbiztosítások átlagdíja idén januárban 35 ezer forint volt. A kizárólag ingatlanokra kötött szerződéseknél több mint 36 ezer forint volt az átlag. A csakis ingóságokra szóló lakásbiztosítások esetében pedig 9800 forintról volt szó. A kizárólag ingóságokra kötött biztosítások egyébként a Netrisknél kötött szerződések 7 százalékát képviselték 2023 júliusa és 2024 januárja között.

Besnyő Márton szerint mindkét félnek, azaz a bérlőnek és a tulajdonosnak is érdemes egyeztetnie a lakásbiztosításról, egyben megnézniük a márciusi kampányba megjelenő kínálatot, jó eséllyel sok biztosítónál lesz új konstrukció. A Netrisk szerint kiemelten fontos az ár mellett azt is megnézni, hogy milyen fedezeteket tartalmaz az adott konstrukció.

Érdemes a feleknek egyeztetniük arról, hogy a lakásbiztosítás pontosan mire szól, valamint arról, hogy a díjat milyen arányban fizetik. Tanácsos beleírni a bérleti szerződésre, hogy pontosan mire szól a lakásbiztosítás, konkrétan milyen értékhatárok szerepelnek benne az ingatlanra és az ingóságokra vonatkozóan. Ha a bérlő szeretne egyéb kiegészítő szolgáltatásokat igényelni, például kisállatbiztosítást, azt szintén javasolt feltüntetni a szerződésben. Így egy esetleges kár esetén viszonylag tiszta feltételek lesznek és várhatóan nem lesz vita a bérlők és a tulajdonosok között.

Kedvezőbbek lehetnek a díjak

A márciusi lehetőséget mindenkinek érdemes kihasználnia. A Netrisk várakozásai szerint 500 ezren is válthatnak majd, a kampány első napjának adatai szerint 70 százalékuk pedig új biztostóval lép kapcsolatba. A lakásbiztosítási díjakra is kedvező hatással lehet a márciusi váltási lehetőség. A mostani kilátások szerint lényegesen olcsóbban lehet majd lakásbiztosítást kötni, a Netrisk adatai szerint az MNB-átlagdíjakhoz képest (2023. Q3) már most átlagosan 25 ezer forint megtakarítást értek el a váltó ügyfelek, a kampány első napján kevesebb mint 33 ezer forint volt az éves átlagos díj.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Társasházak beszámolási kötelezettsége

Pölöskei Pálné

adószakértő

Lekötött betét kamata

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Pótbefizetés II.

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 június
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Együttműködő partnereink