hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A kormány diákhitelük kiváltásával csábítaná haza a külföldön élő diplomás magyar fiatalokat

  • MTI

A kormány kiemelt célja a külföldön élő diplomás fiatalok hazatérésének támogatása. Ezért egy olyan jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése kezdődik meg pénteken, amely lehetőséget biztosíthat az EGT államokban, valamint az Egyesült Királyságban felsőoktatási képzésben résztvevők számára, hogy a tanulmányaik alatt felvett hiteleiket itthon kiváltsák, kedvezményes magyar diákhitellé alakítsák – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A tervezet értelmében a fiatalok önkéntes módon, saját döntésük alapján 2025. január 1-jétől élhetnek ezzel a lehetőséggel. A Diákhitel Központ ugyanakkor köteles minden – ezt igénylő – külföldön diplomát szerző és azt követően Magyarországon munkát vállaló fiatal számára külföldi hiteltartozását maximum 10 millió forint erejéig előtörleszteni, amely által az előtörlesztett hitel kedvezményes magyar diákhitellé alakul át. A külföldi képzés díjára felhasznált hitelt a kamattámogatott, vagyis az ügyfelek számára kamatmentes Diákhitel 2-vel, a szabad felhasználású hitelt a jelenleg 7,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 termékkel lehet kiváltani.

Kiváltás esetén a diákhitelhez kapcsolódó kedvezményeket is igénybe vehetik a hazatérni vágyó fiatalok, így a gyermekvállaláshoz kapcsolódó tartozás elengedését, illetve törlesztés szüneteltetést és a munkáltatók által nyújtható és a Diákhitel 2 törlesztésére fordítható adó- és járulékmentes támogatást is. A tervezet célja a külföldön diplomát szerző és diákhitellel rendelkező magyar állampolgárok magyarországi munkavállalásának ösztönzése, hogy a fiatalok a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot itthon, hazájuk javára hasznosítsák és Magyarországon alapítsanak családot – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Munkaköri leírás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Védett korú vadőr

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Tagi kölcsön és kapcsoltság

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább