Ügynökakták – több tízezer egykori ügynök nevét hozzák nyilvánosságra

  • MTI

Több tízezer egykori ügynök nevét, adatait hozza nyilvánosságra honlapján kereshető formában az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) ma – tette közzé az MTI.

Cseh Gergő Bendegúz, az intézmény főigazgatója az MTI-nek elmondta: a nyitottaktak.hu felületet aktiválásakor sajtónyilvános eseményen mutatják be a levéltárban. A délelőtt fél tízkor kezdődő eseményen részt vesz Magyar Péter miniszterelnök és Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter is. Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról szóló törvény szerint a számos 1990 előtti állambiztonsági irattípus közül négy lesz bárki számára ingyenesen hozzáférhető: a 6-os karton, a B (azaz beszervezési) -napló, a H (azaz hálózati) - adattár és a B (azaz beszervezési) - dossziék. Ezek közül szerda délelőtt az első három válik hozzáférhetővé a nyitottaktak.hu oldalon – mondta a főigazgató.

ügynökakták, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, ÁBTL, nyitottaktak.hu,
Ügynökakták – több tízezer egykori ügynök nevét hozzák nyilvánosságra – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

A 6-os karton a hálózati személy nyilvántartási lapja, amelynek első oldalán az ügynök személyazonosító adatai olvashatók, így többek között a név, születési hely, idő, anyja neve, foglalkozása. A kartonlap hátsó oldalán az ügynöki tevékenységgel kapcsolatos legfontosabb adatok, így többek között, hogy milyen körülmények, motiváció hatására lett ügynök és meddig maradt hálózati személy. B-napló – 5 darab iktatókönyv nevekkel – kizárólag az 1957 és 62 közötti időszakból maradt fenn a B (azaz beszervezési) -dossziékról. A harmadik, szerdán nyilvánosságra kerülő titkosszolgálati adatfajta az 1970-es évektől mágnesszalagokon gyűjtött H (azaz hálózati) -adattár, amelyben az egykori ügynökök személyes adatait, fedőnevét rögzítették – ismertette a szakember.

A 6-os kartonok és a B-naplók mintegy 25-25 ezer, a mágnesszalagok mintegy 55 ezer ügynök nevét tartalmazzák. A beszervezési dossziék száma több mint 9 ezer. A 6-os karton állomány összesen mintegy 50 ezer, a B-naplók mintegy 2000 oldal terjedelműek, amennyiben a kartonok két oldalával külön számolunk. Az adathordozók között sok az átfedés, ezért ez összesen 50-60 ezer nevet jelenthet – tette hozzá.

Az érdeklődők november 4-étől a nyitottaktak.hu oldalon találnak egy keresőfelületet, ahol szűrhetnek születési adatokra, például névre, születési helyre, időre, továbbá fedőnévre, mindhárom nyilvánosságra hozott irattípusra. Ha például névre keresnek, a rendszer vélhetően kiad egy sok elemű listát, amelyet a fenti adatok alapján lehet szűkíteni, a rendszer pedig minden névhez kapcsol egy linket, amelyre kattintva megjelenik az adott személyhez tartozó 6-os karton két beszkennelt oldalának, vagy a beszkennelt B-napló releváns részletének színes képe, illetve táblázatos formában a H-adattárban, mágnesszalagon rögzített adatok – mondta a főigazgató.

A negyedik irattípus, amelyet a törvény szerint február 25-éig kell nyilvánosságra hoznia a levéltárnak, a B-dosszié. Az előző háromtól eltérően ez már nem csupán néhány szikár adatot rögzít, hanem 20-50 vagy akár több száz oldalas dokumentum, amely a tartótiszt szemszögéből tartalmazza részletesen az ügynök életútját kiszemelésétől, beszervezésétől ügynöki tevékenységének értékelésén át az elbocsátásig. Mintegy tízezer B-dosszié van, összesen sok százezer oldal. A levéltárban jelenleg is zajlik ezek anonimizálása: azoknak a személyes adatait törlik a dokumentumok digitális másolatából, akik nem ügynökök, nem tartótisztek vagy hivatásos alkalmazottak és nem is korabeli közszereplők. Így védik a megfigyeltek, illetve harmadik, semleges személyek szenzitív adatait, például egészség, szexuális szokások, kóros szenvedély vonatkozásában – mondta a szakember. A főigazgató elmondta: már az ügynökakták nyilvánosságra kerülésének hírére megindult az érdeklődők rohama. Az egykori megfigyeltek, illetve hozzátartozóik az M (az munka) -dossziékban lévő jelentéseket is megismerhetik. Jelenleg 7-8 hónapos átfutási idővel tudja teljesíteni a levéltár a betekintési kérelmeket, ám ez most tovább nőhet.

Cseh Gergő Bendegúz arra a felvetésre, hogy mennyire hitelesek és teljesek a dokumentumok, hangsúlyozta: nem minden esetben feltétlenül valós az állambiztonsági iratok tartalma és egészen biztosan nagyon hiányosak. Becslések szerint mintegy 150 ezer ügynököt foglalkoztathatott összesen az állambiztonság a Rákosi- és a Kádár-rendszer négy évtizede alatt, ám csak körülbelül egyharmaduk neve ismert, részletes, érdemi információ, például B-dosszié pedig csak mintegy 10 százalékukról van. Sok irat veszett el 1956-ban és a rendszerváltás során, a maradékot pedig 1997-ig, az ÁBTL elődje, a Történeti Hivatal létrejöttéig a Belügyminisztériumban őrizték, ahol nem érvényesült civil, szakmai kontroll, az iratokat továbbra is a politika által közvetlenül irányított állami szerv kezelte – mutatott rá a szakember. Kérdésre válaszolva hozzátette: a most nyilvánosságra kerülő több tízezer név többnyire "kisembereket", például kocsmárosokat, vendéglátósokat, szállodai dolgozókat, boltosokat, buszvezetők, vasutasokat, vagy a határban dolgozó gazdákat takar.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számlázás II.

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Egyesület igénybevesz külföldi szolgáltatást

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Előző évi járulék, könyvelési hiba javítása

Gyüre Ferenc

adótanácsadó, okleveles könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink