hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen változik a szövetkezeti törvény és a polgári törvénykönyv is

  • dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd

Július 2-án lép hatályba a szövetkezetekkel összefüggésben egyes törvények módosításáról szóló 2023. évi XXXIV. törvény, amely átszabja a szövetkezetekről szóló törvényt, valamint a Ptk.-t is.

A módosítás olyan változásokat tartalmaz, amelyek célja a szövetkezet működéséhez köthető ismérvek nyilvánvalóvá, közérthetővé válásának elősegítése, valamint az, hogy a szövetkezetben rejlő előnyöket minél szélesebb piaci szereplői kör realizálhassa. A jelenleg működő szövetkezetek gyakorlati igényeire is koncentrál, elősegítve azok eddigiekhez képest hatékonyabb, eredményesebb működését. A miniszteri indokolás szerint a hosszú távú cél az, hogy a piaci szereplők megismerjék a másodlagos szövetkezet alapításában rejlő lehetőséget, és esély nyíljon arra, hogy a magyar szövetkezetek a másodlagos szövetkezeti formával is megjelenjenek mind a magyar, mind a nemzetközi piacokon.

A módosítás az unikális magyar szövetkezeti modellre, az iskolaszövetkezetre vonatkozóan is tartalmaz módosítást. Ennek célja, hogy az iskolaszövetkezet esetében, amely a tagjai számára rugalmas foglalkoztatási lehetőség keretei között megszerezhető munkatapasztalatot biztosít, a tagok oktatását és képzését elősegítő alap az iskolaszövetkezeti tagok rekreációjára vonatkozó szabályokkal bővüljön.

A szövetkezetek másodlagos szövetkezetet hozhatnak létre és működtethetnek. A másodlagos szövetkezet olyan szövetkezet, amelyet kizárólag szövetkezetek alapíthatnak abból a célból, hogy tevékenységük előmozdítása érdekében egy másodlagos szerveződési szintet alakítsanak ki.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az iskolaszövetkezetekre, valamint a Polgári törvénykönyvre vonatkozó, július 2-ától hatályos szabályokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Szja-kedvezmények

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Visszavásárolt üzletrész adózása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink