hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megtévesztették az üdülési joggal rendelkezőket, bírság lett a vége

  • adozona.hu

Üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával megtévesztette a fogyasztókat a Dinasztia Wellness Kft., ezért mintegy 22,5 millió forint bírságot szabott ki a cégre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).

A cég valótlanul ígérte az üdülési joggal már rendelkező fogyasztóknak 2012. novembertől telefonon és személyesen, hogy eladja meglévő üdülési jogaikat, amelynek feltétele, hogy új üdülési jogot vásároljanak, amelyet belátható időn belül képes értékesíteni a kft.

A cég azt a valótlan benyomást keltette a fogyasztókban teljes kereskedelmi működése idején, hogy üdülési jogok másodlagos értékesítésével foglalkozik, a továbbértékesítési szolgáltatásnak, illetve a másodlagos értékesítés eredményességének pedig az a feltétele, hogy a fogyasztó újabb üdülési jogot vásároljon. A cég valótlan állításokat tett a szóbeli megbeszélések alkalmával az értékesítés eredményességére, az üdülési jogok eladhatóságára vonatkozóan, így tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

A vállalkozás egyúttal hitelszerződéseket is közvetített a fogyasztóknak – ügynökként eljárva – az új üdülési jog megvásárlásához szükséges vételár finanszírozásához – közölte a GVH. A kft. jelenleg felszámolás alatt áll.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink