hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lakáshitelesek, figyelem! Nőnek a terhek, jól jöhet a fix kamat

  • adozona.hu

Összességében 466 ezer lakáshitel-szerződés kamata emelkedhet 2021. év közepe és 2022. június 30-a között. A korábban lakáshitelt felvevők 40 százaléka változó kamatozású hitellel rendelkezik.

Az idei évben nagy lendülettel megindult kamatemelkedés miatt ezen szerződések esetében elengedhetetlen, hogy az adósok megvizsgálják a fix kamatozásra váltást. Ráadásul ma - egy viszonylag ritka csillagállás következtében – egy jól végrehajtott hitelkiváltás révén a fix kamatozás mellé alacsonyabb törlesztőrészlet is párosulhat. Olcsóbb és egyben biztonságosabb lakáshitelszerződéshez juthatnak azok, akik időben – a jövőben várhatóan tovább folytatódó kamatemeléseket megelőzően – cselekednek, mutat rá elemzésében a Bankmonitor.hu.

2017. előtt a változó kamatozású hitelek annyival olcsóbbak voltak, hogy a legtöbb lakáshitel-felvevő ezt a konstrukciót választotta. Ezen konstrukciók számát gyarapította még érdemben az egykori devizahitelek 2015-ben történt forintra váltása is, melynek során az adósok 3 havonta változó kamatozású hitelhez jutottak.

Mindösszesen 466 ezer lakáshitelszerződést tart nyilván az MNB, melynek a kamatozása 2021. június 30-át követő egy évben megváltozik. Az emelkedő kamatok miatt elkerülhetetlen lesz ezen hitelszerződések esetében is a kamatemelés, mely egyet jelent a havi törlesztőrészlet emelkedésével. A 466 ezer család 40 százaléka ráadásul 8 év, vagy azt meghaladó hátralévő futamidővel rendelkezik. Minél hosszabb egy hitel hátralévő futamideje, annál nagyobb mértékben hat a kamatemelkedés a havi törlesztőrészletre és a teljes visszafizetésre.

A Bankmonitor.hu elemzői megvizsgálták egy idén év elején 10 millió forint fennálló tartozással, 3 havi változó kamatozással (3 havi BUBOR + 2,5% kamatfelár) és 10 éves hátralévő futamidővel rendelkező lakáshitel helyzetét. Az összkép meglehetősen borús:

  • A kamatok emelkedése miatt a hitel kamata az év eleji 3,25 százalékról mára 5,8 százalékra emelkedett.
  • A kamatemelés maga után vonja, hogy a havi törlesztő részlet 97 719 forintról 109 097 forintra emelkedett.
  • Emiatt pedig a bank számára fizetendő összes kiadás 1 228 866 forinttal nőtt meg (minden további kamatemelés nélkül).

Tekintettel arra, hogy az infláció változatlanul emelkedő pályán van, a további kamatemelkedések valószínűsége kifejezetten magas. A legutóbb közzétett inflációs adat 6,5 százalékos áremelkedést mutatott, mely az elemzők várakozása szerint 7 százalékra emelkedhet még. Mindezzel összehasonlítva a 4,8%-6,0% közötti lakáshitel kamatokat, tökéletesen látható, hogy veszélyben vannak a változó kamatozású hitelek havi törlesztései.

Megoldást jelenthet a hitelkiváltás

"Ritka jelenségnek lehetünk tanúi: a korábban felvett változó kamatozású hitelünket ma úgy válthatjuk ki biztonságos, fix kamatozású lakáshitelre (https://bankmonitor.hu/lakashitel-kalkulator/), hogy egyben a fizetendő kamatszint is alacsonyabb! Mindez annak köszönhető, hogy a bankok közötti verseny élénkülése miatt a rögzített kamatozású hitelek az elmúlt évben érdemben olcsóbbá váltak" – emelte ki Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu ügyvezető-alapítója.

A fentiekben bemutatott hitel példáján szemléltetve érdemes megvizsgálni a hitelkiváltás lehetőségeit. Az 5,8 százalékos változó kamatozású lakáshitel ma 4,8 százalékos kamatozású, immár végig fix konstrukcióra is lecserélhető. Mindez egyet jelent azzal, hogy

  • havonta 4453 forint megtakarítást érhet el a család a törlesztőrészletben
  • 480 966 forinttal lehet alacsonyabb a teljes visszafizetés, és
  • minden jövőbeli kamatkockázattól, emelkedő törlesztőrészlettől megszabadul a család.

A hitelkiváltás gyakorlati tudnivalói:

  • A lakáshitelek kiváltásánál teljeskörű hitelképességi vizsgálatot végez a bank (jövedelmi helyzet vizsgálata, a fedezetet jelentő ingatlan értékének vizsgálata stb.), és ennek megfelelően az adós számára az adminisztrációs folyamat is nagy mértékben hasonló az eredeti hitelfelvétel során tapasztalthoz.
  • Az elmúlt években a lakásárak jelentős mértékben emelkedtek, így minden normálisan karbantartott lakás esetén nőtt a bank számára a hitelbiztosíték értéke.
  • Érdemi volt a béremelkedés az országban.
  • Az előző két pontból adódóan ugyanazon család hitelminősítése jelentősen javulhatott az elmúlt években, mely kedvezőbb hitelfelvételi pozíciót jelenthet.
  • Az optimális hitelkiváltást minden család úgy tudja végrehajtani, ha megkeresi a számára legkedvezőbb banki ajánlatot (https://bankmonitor.hu/hitelkivaltas-reszletek/) (az elmúlt hónapok kamatemelkedésével a banki ajánlatok közötti különbségek növekedtek).
  • A hitelkiváltás nagyon ritkán gyorsabb folyamat, mint egy új hitel felvétele. Vagyis érdemes belekalkulálni az igénylés átfutási idejét is a folyamatba.
  • A hitelkiváltás egyszeri költségekkel is jár, mely a hitelösszeg függvényében nullától 200 ezer forintig is terjedhet (a fent bemutatott példa esetén 60 ezer forint).
  • A hitelkiváltás egyszeri költségét kizárólag az újonnan elérhető kamatkondícióval (és biztonsági szinttel) együtt érdemes vizsgálni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzemanyag-elszámolás

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Jogdíjból származó haszon megosztása

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kottagrafika FEOR-szám

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 december
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetÉs