hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Különleges oltalomban részesíti a GVH a védett tanút

  • MTI

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárási bírságot kiszabó jogerős végzésében egyértelművé tette, hogy határozottan kiáll a védett tanú intézménye mellett, ezzel is segítve a tényállások feltárását – áll a GVH közleményében, amelyet pénteken juttattak el az MTI-hez.

A versenyhivatal felidézte: egy, a közelmúltban lezárult versenyfelügyeleti eljárásában a GVH jogerősen eljárási bírságot szabott ki egy jogi képviselőre, aki védett tanút állított elő egy ügy nyilvános tárgyalására és általa betekinthetőnek szánt dokumentumokban szerepeltette a nevét.

A jogi képviselő magatartása alkalmas volt arra, hogy a védett tanú adatai nyilvánosságra kerüljenek.

Amennyiben a tanú valószínűsíti, hogy az eljárásban való közreműködése miatt súlyosan hátrányos következmény érheti, indokoltan kérheti személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését. A GVH – bíróság jogerős döntésével megerősített – álláspontja egyértelművé tette, hogy senkinek a magatartása nem irányulhat a védett tanú személyazonosságának feltárására, mert az veszélyezteti a tanúeljárással kapcsolatos közérdeket.

A személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését kérő védett tanú a versenyfelügyeleti eljárások során különleges oltalomban részesül. A GVH ebben az esetben az adatokat az eljárás iratai között elkülönítve kezeli; egyben biztosítja, hogy azok ne váljanak mások számára megismerhetővé az ügy elintézésében részt vevő vizsgálón és közszolgálati tisztviselőn, az eljáró versenytanács tagján, a Gazdasági Versenyhivatal elnökén, elnökhelyettesén, továbbá az ezen adatok kezelésére vagy megismerésére jogosultakon kívül.

Az ügyfelek iratbetekintési jogának biztosítása érdekében a hivatal az ilyen tanú meghallgatásáról készült jegyzőkönyvről úgy készít kivonatot, hogy abból ne lehessen következtetni a kilétére.

A közlemény szerint a GVH a továbbiakban is szigorúan fellép a védett tanúk érdekében, hogy azok a jogintézményben bízva, félelem nélkül tudjanak vallomást tenni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink