hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közszolgák figyelem! Most menjen, ki merre lát – önként 5-10 millióval

  • MTI/Adózóna

Lázár János a 2017-es költségvetésben a bürokráciacsökkentés jegyében 15 százalékos létszámkorrekcióra tesz javaslatot a központi államigazgatási szerveknél. A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt arról is, hogy az állami szolgálatból történő önkéntes kilépési programra is javaslatot tesz majd.

Ahhoz, hogy július 1-jével az új állami tisztviselői kar létrejöjjön, át kell alakulnia a járási és a kormányhivataloknak – mondta a miniszter. Ismertetése szerint e két szervezetben 36 ezer ember dolgozik, év végére a létszámnak 30 ezernek kell lennie. Hozzátette: amennyiben 30 ezer alá csökken a létszám, 50 százalékos béremelés lesz a jövőben, 2018-ig.

Lázár János megismételte, hogy azt javasolta a miniszterelnöknek, a háttérintézményekből átvettek esetében 20 százalékkal kevesebb bérelőirányzatot kapjanak a minisztériumok.

Közölte, az önkéntes kilépési program keretében, aki 2016. július 1-je és 2017. január 1-je között kilép ezektől a szervektől, a végkielégítésénél jóval nagyobb, 5-10 millió forintos összeget kaphat, ha vállalja, hogy nem állami, önkormányzati cégnél helyezkedik el a következő 10-15 évben.

Jelezte, újraindítják a karrierhíd programot, amelynek révén a munkaadók kapnak támogatást, ha az állami szolgálatból kilépett munkavállalót vesznek fel.

Lázár János azt mondta, aki elérte a nyugdíjkorhatárt, annak ki kell lépnie az állami szolgálatból, az ő helyükre pedig nem vesznek fel senkit.

Hozzátette: szeretnék, hogy ha a döntések még megszületnének februárban.

Magyarország túlszabályozott ország, a bürokrácia a versenyképesség ellen hat – hangsúlyozta, megjegyezve, a szomszédos országok a versenyképességi listán Magyarország előtt vannak.

Kilencven központi költségvetési intézmény van ma Magyarországon, ezek növelik a bürokráciát – mondta, elismerve, hogy ez egy kényes kérdés, mert a miniszterek, illetve az általuk kinevezett fideszes vezetők birodalmáról van szó.

Lázár János véleménye szerint 2018 után bárki kormányozza az országot ezzel az állami bürokráciával nagyon nehéz dolga lesz. Szerinte a bürokratikus hivatalok csökkentése az ország kormányozhatóságáról szól.

Elmondása szerint: míg Európa egyes államaiban az állami foglalkoztatottak aránya 10-12 százalék, addig Magyarországon 18-20 százalék, azaz egymillió ember.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink