hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kell a hatósági szigor a piaci versenyhez a mezőgazdaságban

  • MTI

A versenyszabályok mezőgazdaságban történő alkalmazásáról tett közzé jelentést az Európai Bizottság.

Az európai versenyhatóságok jogérvényesítési munkájának köszönhetően kedvezőbb feltételeket érhetnek el a mezőgazdasági termelők, amikor nagy vevőknek vagy szövetkezeteknek értékesítik termékeiket – derül ki az Európai Bizottságnak a versenyszabályok mezőgazdasági ágazatban való alkalmazásáról szóló, ma közzétett jelentéséből.

A tájékoztatás szerint a jelentéssel az uniós bizottság első ízben értékelte specifikusan a versenyszabályok mezőgazdasági ágazatban való alkalmazását.

A jelentésből kiderül, hogy a versenyhatóságok 178 vizsgálatot végeztek a mezőgazdaságban, ezeknek több mint egyharmada a feldolgozókkal szemben indult, leggyakrabban mezőgazdasági termelők panaszai alapján. A feltárt versenyjogi jogsértések csaknem fele ármegállapodással volt kapcsolatos, többnyire versenytárs feldolgozók között jöttek létre a nagykereskedelmi ár rögzítése céljából (például a cukor és a liszt esetében), vagy feldolgozók és kiskereskedők között a kiskereskedelmi ár rögzítése érdekében (például a tejtermékek, a hús, illetve a napraforgóolaj esetében).

Az európai versenyhatóságok számos esetben meggátolták és szankcionálták a nagy vevőket, amikor azok megpróbálták a mezőgazdasági termelőknek fizetett árakat csökkenteni. Az európai versenyhatóságok munkájának köszönhetően a mezőgazdasági termelők javítani tudtak a szövetkezetekkel kialkudott feltételeken is.

A jelentés arra is kitér, hogy egyes tagállamok megkísérelték korlátozni bizonyos mezőgazdasági termékek más tagállamokból történő bevitelét. Több európai versenyhatóság megvizsgált és megszüntetett számos olyan kollektív szerződést, amelyek esetében a mezőgazdasági termelők meg akarták akadályozni, hogy tagállamuk piacán más tagállamok termelői is értékesíthessék termékeiket.

Mint közölték, az európai versenyhatóságok iránymutatást adtak a mezőgazdasági termelőknek, más gazdasági szereplőknek és a kormányoknak arról, hogy az ágazatban miként kell értelmezni és alkalmazni a versenyszabályokat. Megelőzési céllal figyelemmel kísérték az ágazat helyzetét, továbbá vizsgálták az ellátási lánc működését, különös figyelmet fordítva például a mezőgazdasági termelők és a lánc egyéb szereplői közötti alkupozíciós erőegyensúlyra.

A jelentés megállapította, hogy az elismert termelői szervezetek és az elismert szakmaközi szervezetek segíthetik a mezőgazdasági termelők piaci pozícióinak erősödését, és hozzájárulhatnak az élelmiszerellátási lánc hatékonyságának növeléséhez.

A bizottság megerősítette, hogy az agráripar rendelkezésére álló ágazatspecifikus eszközöket a mezőgazdasági termelők és egyben az egész ágazat javára használják. A borágazatban gyakran alkalmazzák a piaci stabilizációs intézkedéseket, a sajt- és a sonkaágazatban pedig kínálatszabályozási intézkedéseket vezettek be az oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott termékekre.

A jelentésből nyert információkat felhasználva az Európai Bizottság további konzultációkat folytat majd a mezőgazdasági ágazatban érdekeltekkel, a tagállamokkal, az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal a versenyszabályok  alkalmazásával kapcsolatos jövőbeli szakpolitikai döntésekről, emellett fokozzák a piacfelügyeleti tevékenységet.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Tőkebevonás kezelése kilépő tag miatt

Pölöskei Pálné

adószakértő

Ültetvény

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Parkoló értékesítése

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 május
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close