hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így változhatnak az öröklési szabályok szeptembertől

  • dr. Dudás Mária

Nem szűnne meg az özvegy haszonélvezeti joga, ha új házasságot köt, nem örökölné a teljes vagyont a gyermektelen házaspár túlékő tagja és az élettárs élethosszig tartó használati jogot kapna a közösen használt eszközökre - így változtatná meg a Ptk. szeptemberi tervezete az öröklési szabályokat.

A jelenlegi szabályok szerint végrendelet hiányában, a törvényes öröklés szabályai szerint az örökhagyó házastársa, bejegyzett élettársa örökli mindannak a vagyonnak a haszonélvezetét, amelyet egyébként nem ő örököl (özvegyi jog), azaz arra a vagyonra is haszonélvezeti joga áll fenn, amelyet a gyermekek örökölnek. Ha a házastárs vagy a bejegyzett élettárs új házasságot köt, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, haszonélvezeti joga megszűnik. A 2012 szeptemberében Parlament elé kerülő Ptk. jelentős mértékben módosítaná a hatályos öröklési jogi szabályokat.

A Ptk. tervezet szerint az örökhagyó házastársát leszármazó mellett csak az örökhagyóval közösen lakott lakásra és annak berendezési, felszerelési tárgyaira illetné meg haszonélvezeti jog, és a hagyaték többi részén egyenlő arányban osztozna a gyermekekkel (állagörökös). Ezt az indokolhatja, hogy a hagyatékban számos esetben található például gépkocsi, értékpapír, melyet, ha a házastárs élete végéig használ, mire az örökös hozzájut, annak a töredékét éri. Amennyiben például a házaspárnak egy gyermeke van, és meghal a felesége, akkor a férjével lakott lakást a benne lévő berendezéssel együtt a gyermek örökli a férj holtig tartó haszonélvezetével, a feleség többi vagyonának (autó, nyaraló) felét a férj, másik felét a gyermeke örökli.

Bérkompenzáció 2012 különszám – amit eddig nem tudott, vagy nem értett

Július 4-én megjelent az Adózóna Bérkompenzáció 2012 különszáma, ami választ ad számos problémás kérdésre.  Az exkluzív különszámot kizárólag az Adózóna előfizetői kapják meg! A kiadványt digitális formátumban (pdf) kapja meg, amit a gépén elmenthet, majd kinyomtathat vagy másoknak továbbíthat.


Rendelje meg itt bármelyik Adózóna.hu csomagot, és a 365 napos teljes hozzáférés mellett megkapja a különszámot is. A kiadványt a befizetés beérkezése és feldolgozása után küldjük ki, ezért minél hamarabb befizeti a kiküldött csekket, annál hamarabb küldjük Önnek a Bárkompenzáció 2012 különszámot!

Ízelítő a tematikából:

- Ki jogosult bérkompenzációra?
- Mekkora béremelés szükséges a kompenzációhoz?
- A jogosulatlanul igénybevett kompenzáció következményei, szankciói.
- Speciális esetek: bérkompenzáció például munkakör-változás, évközi munkaviszony-kezdés/megszűnés, táppénz, betegszabadság idején.
- Kötelező-e alkalmazni az elvárt béremelést?
- Köztartozás mellett igénybe vehető-e szociális hozzájárulási adókedvezmény?
- Vonatkozik-e bármilyen feltétel az újonnan belépő foglalkoztatottak vérére?
- Családi kedvezmény figyelembe vehető-e a bérkompenzációnál?
- Végrehajtható-e és hogyan normarendezés az elvárt béremeléssel egy időben?

 

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Adószámos magánszemély adózása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Egyesület – számlázás

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Tartós részesedés

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink