hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új Ptk.: változnak a zálogjogi szabályok és az öröklési jog

  • MTI

Lényegesen megváltoznak a hitelfelvétel feltételei és az öröklési jog, ha az Országgyűlés ősszel elfogadja az új polgári törvénykönyvet (Ptk.) – írja hétfői számában a Magyar Nemzet.

Az új Ptk. tilalmazni fogja, hogy a bankok vagy a magánszemélyek a hitelnyújtáskor zálogjog helyett tulajdonjogot kössenek ki, és egyoldalú nyilatkozattal megszerezzék az adósok vagyonát. Vékás Lajos akadémikus, az új polgári törvénykönyv kodifikációs főbizottságának és szerkesztőbizottságának vezetője a Magyar Nemzetnek elmondta: a sokat bírált megoldások nemcsak a privatizációs szerződéseknél vagy a lakásmaffiaügyekben kerültek elő, hanem gyakoriak voltak a bankkölcsönöknél és a magánszemélyek egymás közötti ügyleteiben is.

A törvénykönyv újdonsága a sérelemdíj is. Akiről például az emberi méltóságot sértő, becsmérlő állítások jelennek meg az újságban, a jövőben kártérítésre számíthat pusztán azon az alapon, hogy a kifogásolható írás nyilvánosságot kapott. Eddig - a jogsértés mellett - igazolni kellett azt is, hogy az érintett a közlés miatt testi-lelki hátrányokat szenvedett el.
   
Székely László, a jogalkotás összehangolásáért felelős miniszteri biztos a lapnak ezzel kapcsolatban kifejtette: elképzelhetetlennek tartja, hogy az Egyesült Államok hatalmas kártérítéseket megítélő joggyakorlata meghonosodjon nálunk. Csupán arról van szó, hogy a törvény vélelmezi, hogy a jogsérelem egyúttal hátrányt is okoz.
   
Az öröklési jog figyelembe veszi, hogy az élet alaposan megváltozott, sokan többször is házasságot kötnek, a hagyaték tárgyai pedig elhasználódnak. Az özvegyet jelenleg mindarra a vagyonra megilleti a haszonélvezet, amelyet a gyerekek örökölnek. Ez a jog az özvegy élete végéig vagy újabb házasságkötéséig tart.
   
Székely László kifejtette: ez kiválóan működött, amikor még a hagyaték legjelentősebb vagyontárgya a mezőgazdasági földterület volt, amely nem veszít értékéből, állaga nem romlik. A hagyatékban azonban manapság zömmel olyan tárgyak (például személygépkocsi, számítógép) vannak, amelyek a rendszeres használattal fokozatosan veszítenek értékükből. Az özvegy ráadásul manapság sok esetben az örökösök apjának második, némelykor harmadik házastársa, s az özvegy, valamint a leszármazottak gyakran hasonló korúak. A gyermekeknek ilyenkor reményük sem lehet arra, hogy a jórészt korlátozott élettartamú vagyontárgyakból bármit megkapjanak.
   
Ennek az igazságtalan helyzetnek az orvoslásaképpen fogalmaz úgy a javaslat: a túlélő házastárs csak az örökhagyóval közösen használt lakásra és annak berendezési tárgyaira kap haszonélvezeti jogot, a hagyaték többi részén egyenlő arányban osztozik a gyerekekkel. Újdonság az is, hogy az özvegy haszonélvezeti joga a jövőben az új házassággal nem szűnik meg.
   
Jelenleg, ha a gyermektelen házaspár egyik tagja meghal, a vagyont teljes egészében a túlélő házastárs örökli. Az új Ptk. ezt úgy változtatná, hogy az özvegy a lakás és berendezése mellett megkapná a hagyaték egyéb vagyontárgyainak felét, a másik fele pedig az elhunyt házastárs szüleit illetné meg. A gyermekét elveszítő szülő ily módon anyagi támaszhoz jut, egyúttal kompenzációt nyer azért, hogy esetleg maga is hozzájárult a hagyatéki vagyon megszerzéséhez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink