hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jótékony célú kommunikáció során sértettek fogyasztóvédelmi szabályokat

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy az Unilever Magyarország Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósított meg 2015-2017. évi Iskolamosdó Felújítási Programjaival kapcsolatos hirdetéseivel. A hatóság ugyanakkor a jogsértés kimondása mellett eltekintett az egyéb jogkövetkezményektől.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt vizsgálta versenyfelügyeleti eljárásában, hogy megfelelő volt-e az Unilever Magyarország Kft. Domestos Iskolamosdó Felújítási Programjával összefüggésben 2015. évtől folytatott kereskedelmi gyakorlata.

A vizsgálat megállapította, hogy a 2015-2017. közötti években a társaság a programmal kapcsolatosan, a fogyasztókat közvetlenül megszólító, érzelmi kötődésükre alapozó kommunikációjában (például a „tegyünk együtt”, „segítse ön is vásárlásával” szlogenek használatával) tisztességtelenül közvetített olyan üzenetet, hogy a termékvásárlásonkénti 5 forintos fogyasztói hozzájárulásoknak szerepük volt a jótékonysági programban. A vállalkozás ugyan lebonyolította a felújítási programot, és a fogyasztói hozzájárulások értékének becsléséhez egy elismert piackutató cég adatait használta fel, azonban a kommunikációban azt sugallta, hogy a fogyasztók közvetlen, egyedi hozzájárulása számít, miközben az értékesítési adatok nyilvántartása, összesítése alkalmatlan volt minden egyes vásárlás regisztrálására. A vállalkozás nem járt el elvárható szintű szakismerettel, illetve a jóhiszeműség és tisztesség alapelvének megfelelő gondossággal a kampányban, ezért megsértette a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát.

A vállalkozás üzenetei az átlagosnál is élénkebb érdeklődést válthattak ki a programban érintett iskolákhoz kötődő gyermekek családtagjai, ismerősei – kiemelten a kisgyermekes anyák – részéről. A GVH ezért különösen kiszolgáltatottnak tekintette a hirdetések célcsoportjainak egyes tagjait. A versenyhivatal a jogsértés megállapításán túl egyéb jogkövetkezmények meghatározását nem tartotta indokoltnak, tekintettel az ügy különös méltánylást igénylő körülményeire és arra, hogy a vállalkozás jogkövető magatartást kívánt tanúsítani jótékonysági akciójában, a 2018. évi kampány kommunikációja pedig már meghatározott, a vásárlásoktól független összegű hozzájárulást ígért.

Az ügy hivatali nyilvántartási száma: Vj/10/2017.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink