hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jótállásijegy-minta segíti a vásárlókat és a vállalkozásokat

  • MTI

Új időszámítás kezdődött a jótállásban idén Magyarországon a bő másfél évtizede változatlan szabályozás átfogó korszerűsítésével. A módosítások a javítási és csereigények érvényesítésének eszközét, a jótállási jegyet is érintették. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kereskedelmi szövetségekkel egyeztetett tartalommal jótállásijegy-mintát készített, ezzel támogatva a vállalkozások jogkövető magatartását – közölte a minisztérium.

A kormány egyebek mellett az eladási árhoz igazodó, a korábbi egy évnél akár kétszer-háromszor hosszabb jótállással frissítette fel a szabályozást. A vállalkozásoknak rövid időn belül javítaniuk vagy cserélniük kell a meghibásodott jótállásköteles termékeket, megszűnnek a javítgatások és a végeláthatatlan szervizbe járások – emlékeztet közleményében az ITM.

A jótállási jegy minimális tartalmi elemeit jogszabály részletezi. Szerepeltetni kell rajta a kereskedő nevét, címét; ha nem azonos a forgalmazóval, a gyártó nevét, címét; a termék beazonosítására alkalmas megnevezését és típusát, és ha van, a gyártási számát. A jótállási idő kezdete szempontjából alapvető jelentőségű a vásárlás vagy üzembe helyezés időpontjának  pontos rögzítése. Ismertetni kell továbbá a fogyasztó jótállásból eredő jogait, érvényesíthetőségük határidejét és feltételeit. Az idei év elejétől a jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a kiállítás során a képviseletében eljáró személy aláírását is.

Január 1-jétől fokozottan ügyelni kell arra, hogy a jótállási jegyen minden esetben szerepeljen a termékre irányadó jótállási idő, amely az eladási ártól függően egy, két vagy három év lehet. Bár jogszabály nem írja elő, de ugyanezért célszerű a vételár feltüntetése is.

A fogyasztóvédelmi hatóság az év eleje óta folyamatosan ellenőrzi az új szabályok betartását. Tízből hat üzletnek nem sikerült hiánytalanul lekövetnie a megváltozott előírásokat, sokan a korábbi rendelkezésekhez képest is mulasztanak. Az ITM a szakmai szervezetek egyetértését bíró mintával segíti a vállalkozásokat a jogszabályoknak mindenben megfelelő jótállási jegy kiállításában. A tárca a hatósági ellenőrzéseket végző kormányhivatali kollégákat is tájékoztatta a minta közzétételéről – ecseteli a közleményben Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár.

A jótállásijegy-minta a fogyasztóvédelmi portálról tölthető le, használata nem kötelező. A vállalkozások általa teljes körű tájékoztatást kapnak az előírt tartalmi elemekről, így könnyebben ültethetik át gyakorlatukba az új szabályokat. 2021-től a papír alapú mellett elektronikus jótállási jegy is kiadható. A meghibásodott termékek javíttatását akár telefonra vagy mobilalkalmazásba letölthető e-számlával is lehet intézni, ha annak tartalma mindenben megfelel az előírásoknak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink