hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ismét bírságolt az MNB jogosulatlan szolgáltatásnyújtás miatt

  • adozona.hu

Az MNB ma közzétett határozatában 10 millió forint bírsággal sújtotta a budapesti székhelyű Első Magyar Befektetői Szövetkezetet, mert engedély nélkül visszafizetendő pénzeszközöket gyűjtött. A jegybank egy másik ügyben 13 millió forint megfizetésére kötelezte a fővárosi Skylite Reklám és Piackutató Kft.-t bejelentés nélkül folytatott függő ügynöki tevékenység miatt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hivatalból indított piacfelügyeleti eljárás keretében vizsgálta, hogy – az eljárás során felszámolás alá került – Első Magyar Befektetői Szövetkezet végzett-e jegybanki engedély nélküli pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, illetve a Skylite Reklám és Piackutató Kft. (Skylite Kft.) folytatott-e bejelentés hiányában függő ügynöki tevékenységet.

Az MNB az Első Magyar Befektetői Szövetkezettel szemben már az eljárás közben ideiglenes intézkedést rendelt el. Az eljárást lezáró döntéshozatalig azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a szövetkezet bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Vizsgálata során a jegybank megállapította, hogy a szövetkezet kamat- és tőkegarancia ígérete, illetve visszafizetési kötelezettség vállalása mellett magyar ügyfelektől üzletszerűen gyűjtött betétnek nem minősülő visszafizetendő pénzeszközöket. A társaság ugyanakkor pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére nem rendelkezett engedéllyel.

A Skylite Kft.-vel szembeni jegybanki vizsgálat feltárta, hogy a társaság függő ügynöki tevékenysége során magyar befektetőket közvetített online kereskedési platformokon keresztül a ciprusi székhelyű – 2017 októberéig határon átnyúló tevékenység végzésére jogosult – AJF Financial Services Ltd. elnevezésű befektetési szolgáltató részére. A ciprusi szolgáltató ugyanakkor magyarországi függő ügynökét nem jelentette be. A Skylite Kft. tehát nem szerepel a jegybanki nyilvántartásokban, így az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenység végzésére nem jogosult.

A jegybank – eddigi gyakorlatával összhangban – az érintett szolgáltatók adatait már korábban megjelentette honlapja „Figyelmeztetések” menüpontjában, s az engedély nélkül pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző társaság esetében büntetőfeljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál. Mivel az AJF Financial Services Ltd. felügyelete nem tartozik az MNB hatáskörébe, a jegybank haladéktalanul jelzéssel fordult az illetékes ciprusi pénzügyi felügyeleti hatósághoz is, melyben felhívta a társhatóság figyelmét az érintett ügyre, valamint arra is, hogy az MNB az elmúlt időszakban különböző piacfelügyeleti eljárásokban feltárta, hogy több magyar társaság bejelentés hiányában végzett ciprusi befektetési szolgáltatók részére közvetítésre irányuló tevékenységet, mely tevékenység Magyarországon – a Büntető törvénykönyv (Btk.) MNB által kezdeményezett módosítása alapján – idén január 1-jétől bűncselekménynek minősül.

Az MNB ma publikált határozataiban véglegesen megtiltotta a szolgáltatóknak a jegybanki engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységek folytatását, emellett a Skylite Kft.-re 13 millió forint, az Első Magyar Befektetési Szövetkezetre 10 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki. Utóbbi esetében súlyosító körülménynek számított, hogy a szövetkezet – hamisan – kockázatmentesnek tüntette fel a befektetéseit, továbbá azt a látszatot keltette, hogy az ügyfelek a befektetési részjegyek megvásárlásával taggá válnak a szövetkezetben.

Az MNB ismételten felhívja a befektetők figyelmét arra, hogy egy-egy szolgáltatás igénybevétele előtt mindig ellenőrizzék, hogy a társaság rendelkezik-e pénzügyi, illetve befektetési tevékenység végzéséhez szükséges engedéllyel vagy regisztrációval, s így szerepel-e a jegybank „Piaci szereplőket” felsoroló nyilvántartásaiban. Ennek kapcsán az MNB ügyfélszolgálata, vidéki pénzügyi tanácsadó irodái, illetve honlapja minden szükséges tájékoztatást megad az érdeklődőknek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink