hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Intrum: javuló fizetőképesség, egyre nagyobb szakadék Budapest és a vidék között

  • adozona.hu

2024 első negyedévében csupán egyetlen régióban csökkent a lakosság fizetőképessége, így a következő negyedévben várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok teljesíteni esedékes pénzügyi kötelezettségeiket. GDP alapján azonban egyre nagyobb a szakadék Budapest és a vidék között – írja sajtóközleményében az Intrum.

A tavalyi inflációs helyzetet a fejlettebb régiók lakossága érezte meg leginkább, míg a kisebb jövedelmű térségekben kevésbé csökkent a családok fizetőképessége. A gazdaság gyengélkedése Közép-Magyarországot érinti a legsúlyosabban, 2023 eleje óta ebben a régióban a legrosszabb a lakosság fizetőképessége, jelenleg 48,87-et mutat az Intrum Regionális Fizetőképességi Indexe. A gazdasági nehézségek kevésbé érintették az ország keleti részét: Észak-Magyarországon 69,33-en, Észak-Alföldön 68,55-ön és Dél-Alföldön 69,86-on áll a fizetőképességi mutató.

Az idei első negyedévben mindezek mellett a legtöbb régióban komolyan növekedett a fizetőképesség, így a következő hónapokban várhatóan valamivel könnyebben tudják a magyarok teljesíteni esedékes fizetési kötelezettségeiket. A növekedés a legrosszabb fizetőképességgel rendelkező, Budapestet is magába foglaló Közép-Magyarországon volt a leglátványosabb: 2024 első negyedévében 48,9 pontra nőtt a fizetőképességi index, amely 21,6 százalékos növekedésnek felel meg az előző negyedévhez képest. Markánsan, 17 százalékkal emelkedett még a fizetőképesség Dél-Dunántúlon, valamint 11,6 százalékkal Észak-Alföldön. Egyedül Közép-Dunántúlon romlott az előző negyedévhez képest a lakosság helyzete, 2,2 százalékkal.

“Már a Covid-járvány idején is tapasztalható volt, hogy az egyes régiók a gazdasági nehézségeket eltérően élik meg, és ez a tavalyi évben sem alakult máshogy. Az elmúlt időszak gazdasági kihívásai ellenére örömmel tapasztaljuk, hogy Magyarország jelentős része erősödő fizetőképességet mutat, a csökkenő infláció szinte minden régióban meghozta a kedvező hatást. Különösen biztató látni, hogy Közép-Magyarország, amely eddig a legrosszabb helyzetben volt ilyen téren, jelentős javulást ért el az idei első hónapokban“- értékelte a Regionális Fizetőképességi Index eredményeit Üveges Judit, az Intrum értékesítési igazgatója.

Üveges hozzátette: “Amennyiben konszolidálódik a világgazdasági helyzet, amely változásaira különösen érzékenyek a nyugati és középső régiók, bizakodhatunk abban, hogy a következő negyedévekben még inkább stabilizálódhat a magyar háztartások pénzügyi helyzete”.

Vidék is halad, de Budapest még gyorsabban

Bár a vidék is fejlődik, Budapest folyamatosan növeli gazdasági előnyét Magyarország többi régiójához képest, így egyre nagyobb elszakadás tapasztalható a főváros előnyével. Budapest 1 főre jutó GDP-je egy évvel ezelőtt még az Európai Unió átlagának 155 százalékát érte el, mára már 158 százalékra nőtt, ezzel az EU tizenötödik legmagasabb gazdasági teljesítményét nyújtja. Magukhoz képest azonban a vidéki régiók is egyre jobban teljesítenek, és ez igazán akkor válik láthatóvá, ha nem kizárólag egyetlen év adatait vizsgáljuk, hanem hosszabb távon nézzük a fejlődést.

A bruttó hazai terméket tekintve a legjobban teljesítő vidéki régió Magyarországon a Közép-Dunántúl (Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye), amely 2010 óta az uniós átlag 57 százalékáról 71 százalékra javult. 2010-ben az ország Dunától keletre eső részei és a Dél-Dunántúl még az 50 százalékos szint alatt voltak. Nagyon különös viszont a Nyugat-Dunántúl esete: 2010-ben az EU fejlettségi szintjének 67 százalékán állt, 2015-re 76 százalékra emelkedett, majd visszaesett az eredeti 67 százalékos szintre, ahol egy évtizeddel ezelőtt is állt, és jelenleg is csak minimális javulást mutat.

Ugyan impozánsnak tűnik ez a tendencia, azonban fontos megjegyezni, hogy nemzetközi kontextusban a fejlődés ellenére a hátsó traktusba tartozunk. Az egy főre jutó GDP az Eurostat adatai szerint hazánkban az EU átlagának 76 százalékát érte el tavaly, ami a huszonhét tagország közül a hatodik legalacsonyabb.

A fogyasztói trendeket vizsgálva, akár csak a V4 többi országával összehasonlítva a lassan lemaradók közé tartozunk. A tavaly év végi Európai Fogyasztói Fizetési Felmérésből (ECPR) kiderült, hogy a magyar fogyasztók 33 százaléka rendelkezett az előző évben kifizetetlen számlákkal, ezzel szemben Csehországban a megkérdezettek 28 százaléka, Szlovákiában csak 25 százaléka küzdött fizetési nehézségekkel. Lengyelországban ugyan a fogyasztók 34 százalékának voltak kifizetetlen számlái, de a 2022-es eredményekhez képest kizárólag a lengyeleknél javult ez a mutató.

Jelentős társadalmi és gazdasági különbségek

Az Intrum és a GKI kutatása a fizetőképesség változása mellett rámutatott az országon belüli társadalmi-gazdasági különbségekre is. Dél-Dunántúlon, Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon kiemelkedően magas, 15 százalékot meghaladó a szegénységben élők aránya. Az észak-alföldi 16 százalék, illetve az észak-magyarországi 15,4 százalék így is két százalékpont körüli javulást jelent 2021-hez képest. A szegénységi mutató Közép-Dunántúlon, valamint Budapesten a legkedvezőbb 7,5 és 7,7 százalékkal, a teljes Pest megyét tekintve azonban minden tizedik magyar szegénységben él.

A korai iskolaelhagyók aránya a 18-24 éves korosztályban az Észak-Magyarországi régióban a legmagasabb Magyarországon 23,6 százalékkal, vagyis az itt élők közel negyede érintett. Emellett az országos átlag felett van még a korai iskolaelhagyók aránya Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön is. Némiképp jobb a helyzet Dél-Alföldön (11,7 százalék) és Közép-Dunántúlon (9,8 százalék), ahol valamivel az országos átlag alatt van a mutató. Közép-Magyarország már 5 százalékkal van az országos átlag alatt, míg Nyugat-Dunántúlon kiemelkedően alacsony az index 6,1 százalékkal, ami az előző évhez képest is csökkenést mutat – áll az Intrum közleményében.

Az Intrum fizetőképességi indexről

Az Intrum, Európa vezető követeléskezelő vállalatcsoportja a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen készítette el az Intrum fizetőképességi indexet, mely a magyar háztartások fizetőképességét mutatja meg. Az index elkészítéséhez főkomponens-analízis módszertanát használták fel, melyet az úgynevezett PCA adatredukciós módszertannal végeztek. Az indexet négy kiemelt változó alkotja: az Intrum adatbázisából kinyert arányszám, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a lakosság helyzetéről, a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése a magyar lakosság pénzügyi várakozásának előrejelzéséről, valamint az MNB kamatokra vonatkozó adatai. A GKI Gazdaságkutató Zrt. 2004 óta ISO minőségbiztosítási rendszert működtet. A minőségbiztosítási rendszer elemeként folyamatosan felülvizsgálják és auditálják a különböző projektjeiket.

Minél magasabb az Intrum fizetőképességi index értéke, annál jobban képes a lakosság fizetési kötelezettségeit teljesíteni. Az Intrum fizetőképességi index szoros korrelációt mutat a gazdasági növekedéssel, a fogyasztással és a bankrendszerben lévő hitel-nagyságokkal. Továbbá olyan változókkal is együtt mozog, mint a nettó átlagkereset, a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta és a bruttó hitelállomány nagysága – utóbbi kettővel ellentétes irányban. Ebből adódóan az index képes megragadni a gazdasági konjunktúrát, valamint a hitelvolumeneken keresztül a lakosság fizetőképességének javulását vagy romlását.

2024 első negyedévétől kezdve módosításra került az Intrum index módszertanának bizonyos részei. A felhasznált adatbázisban szignifikáns változás történt, ami a főkomponens-analízis modell újra futtatásával járt. Ennek hatására bizonyos változók módosultak a modellben, valamint szakértői döntés alapján visszamenőleg alkalmazták az új eredményeket. Az Intrum index értéke így abszolút értékben változott, de a trendszerű mozgásai és értelmezése nem változtak – írja közleményében az Intrum.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

start
max
prémium kredit
Adózóna
365 napos előfizetés
Különszámok A különszámok
digitálisan is elérhetők!
A különszámok
digitálisan is elérhetők!
HVG Adó 2026
HVG TB 2026
HVG Munkajog 2025
Éves garantált kreditpontok
(minimum 16+16+2)

Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)

    Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok.

X
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok

    Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre.

    Ízelítőként 2024 rendezvényei:

    • IFRS-változások: új standardok és módosítások
    • Adóellenőrzésről érthetően
    • Mesterségesintelligencia-szabályozás az EU-ban (AI Act)
    • eÁfa 2024: a digitális adózás új korszaka
    • Foglalkoztatás 2024-ben: munkajogi, munkavédelmi változások

    2023 rendezvényei:

    • Nemzetközi adózás és munkajog – fókuszban a külföldi kiküldetések
    • EPR-kötelezettség: új előírások gyártókra, forgalmazókra és logisztikai szolgáltatókra
    • Visszaélés-bejelentési szabályok és gyakorlati teendők
    • EPR-kötelezettség: közeledik az első bevallás
    • Visszaélés-bejelentési szabályok, teendők
X
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz. Részletek >>

Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz

Az Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el.

X
Ár (nettó + 27% Áfa)
* Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő!
3 500 Ft + áfa / hó*
éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft)
4 333 Ft + áfa / hó*
éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft)
5 583 Ft + áfa / hó*
éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft)
Megrendelem Részletek

A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2026-os HVG Adó-különszám
  • » 2026-os HVG Tb-különszám
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
Megrendelem Részletek

A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk

  • » 2026-os HVG Adó-különszám
  • » 2026-os HVG Tb-különszám
  • » 2025-ös HVG Munkajog-különszám
  • » Garantált 16+16+2 kreditpont a 2025-ös kreditpontszerzési évre
  • » Valamennyi az előfizetési időszakban meghirdetett Adózóna webinárium
  • » Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
  • » 365 napos adozona.hu hozzáférés:
  • » Napi és heti hírlevelek valamint VálaszAdó havi adózási magazin a legizgalmasabb szakmai hírekről, törvényváltozásokról
  • » Hasznos, gyakorlatias cikkek adózási és azzal összefüggő területekről
  • » Kérdés-Válasz szolgáltatás és az archívum használata
  • » Jogszabályok szakértői kommentárjai
  • » Törvényjavaslatok és azok indokolása
  • » Praktikus kalkulátorok az adózás, számvitel és TB területeiről
  • » Eseménynaptár
  • » Időgép funkcióval ellátott online jogtár (adózás, számvitel, társadalombiztosítás, társasági jog, munkajog, vámjog és devizajog területeken)
  • » Jogesetek, bírósági határozatok
X
14 napig ingyen Kipróbálom Kipróbálom
Kipróbálom
Ha most rendel, garantáltan öné az Adózóna legfrissebb kidványa Munkáltatói, kifizetői juttatások címmel. Az ajánlat a 2025. július 1-je és 31-e között megrendelt, és 2025 augusztus 8-áig befizetett megrendelésekre vonatkozik.
Részletek »

Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »

Hét rendelet és hét határozat jelent meg a Magyar Közlönyben
Hét rendelet és hét határozat jelent meg a Magyar Közlönyben

Hét rendelet – közöttük a 2025. évi tavaszi fagykárral érintett szőlő- és gyümölcs ültetvények után igényelhető kárenyhítő juttatás előrehozott kifizetéséről szóló kormányrendelet...

Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok
Változtak a gyógyszerfelírásra, receptkiváltásra, egészségügyi adatok megismerésére vonatkozó szabályok

Több egészségügyi tárgyú jogszabályt is módosított a Magyar Közlöny június 23-ai számában kihirdetett, Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények, kormá...

Irodaház bérbeadása
Irodaház bérbeadása

Irodaház bérbeadása

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közös költség számlázása

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 július
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink

Körbevezetjük a megújult Adózónán!

Kattintson a gombra, és megmutatjuk, hol találja az oldal főbb funkcióit.

MégseTovább
Jogszabályok és jogi segédletek

Ide kattintva könnyedén kereshet a közteherviseléssel kapcsolatos jogszabályok, NAV-, illetve APEH-tájékoztatók, egyéb hivatalos szabályozási dokumentumok között! Könnyen elérheti innen a legfontosabb jogszabályokat is.

MégseTovább
Kalkulátorok A-tól Z-ig

Kalkulátorainkat megújítottuk, de a számítások továbbra is megbízhatóak, szakértőink ellenőrizték. Előfizetőink saját eredményeiket elmenthetik, könnyedén kinyomtathatják.

MégseTovább
Segítség a gyakorlatban!

Tekintse át, mások milyen kérdésekre keresik a választ, és mit tanácsoltak szakértőink. Előfizetőként Ön is kérdéseket tehet fel, amelyre rövid időn belül személyre szabott válasz születik.

MégseTovább
Határidők és szakmai események tára

Folyamatosan frissülő naptár szolgáltatásunk segít utánanézni a befizetési, bevallási, adatszolgáltatási határidőknek, megtalálja a részleteket, tájékoztatást kap konferenciákról, oktatásokról. Előfizetőink e-mailben is kérhetnek emlékeztetőt.

MégseTovább
Aktuálisabb témáink

Kategóriáink mintegy rovatként gyűjtik magukba szakmai cikkeinket, egyéb tartalmainkat. A jobb szélső linkre kattintva megtalálja további kategóriáink listáját is.

MégseTovább
Mi történt, amióta legutóbb nálunk járt...

Rendszeres látogatóként ezekre az ikonokra kattintva megtalálja a legutóbbi itt járta óta keletkezett cikkeinket, a közelgő eseményeket, vagy előfizetőnkként az Önnek szóló személyes üzenetek listáját.

MégseTovább
Legyen partnerünk!

Ha regisztrál nálunk és igénybe veszi előfizetőknek biztosított szolgáltatásainkat, számos hasznos funkcióval segítjük szakmai munkáját a mindennapokban. Ide kattintva tájékozódhat, miért érdemes előfizetővé válni!

Tovább