hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Behúzták a féket az albérleti díjak a fővárosban és vidéken is

  • adozona.hu

Lényegében stagnáltak a bérleti díjak áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest. Országosan 0,2 százalékos növekedés, Budapesten 0,1 százalékos csökkenés következett be. Budapesten 250 ezer forint volt a medián lakbér május elején és továbbra is a XIII., VI. és XI. kerület nyújtja a legnagyobb választékot. A megyei jogú várások közül Érden 232 ezer forint, Esztergomban pedig 220 ezer forint az átlagos bérleti díj. A vármegyeszékhelyeket nézve pedig Debrecenben szintén 220 ezer forint, Győrben pedig 200 ezer forint a középérték, olvasható az ingatlan.com közleményében.

Fékre lépett az albérletpiac áprilisban a márciusi élénkülés után: a bérleti díjak országosan 0,2 százalékkal emelkedtek, Budapesten pedig 0,1 százalékkal csökkentek a lakbérek az előző hónaphoz képest, szemben az márciusi 1,6–1,6 százalékos emelkedés után. Vagyis az egy hónappal korábbi drágulást lényegében stagnálás követte a KSH–ingatlan.com lakbérindex friss adatai szerint. Éves összevetésben országosan 6,5, Budapesten pedig 4,9 százalékkal drágultak a kiadó lakások.

„A lakbérek fékeződése havi és az éves szinten új helyzetet teremt az albérletpiacon. Tavaly áprilishoz képest ugyanis a kiadó lakások bérleti díjai kisebb mértékben emelkedtek, mint ahogy a nettó keresetek nőttek. Különösen Budapesten figyelemreméltó, hogy 5 százalék alá csökkent az éves drágulás üteme. Egyrészt azért, mert utoljára ilyenre 5 éve volt példa a covid idejében, másrészt pedig azért is, mert ez a szerényebb lakbéremelkedési tempó eddig csak a tőlünk nyugatabbra fekvő országok érettebb és kiszámíthatóbb albérletpiacaira volt jellemző. A jelenlegi mérsékeltebb drágulási ütem azért is tűnik fenntarthatónak, mert a lakbéremelkedési tempó ugyan fékeződött, de a lakbérek a legtöbb nagyvárosban magasnak tűnnek.” – mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A lassulás okait ismertetve hozzátette: „Tavaly ősz óta az Otthon Start program rengeteg bérlőt szívott ki az albérletpiac keresleti oldalról, illetve befektetői szempontból sem olyan vonzó már a lakáspiac mint egy évvel ezelőtt. Idén tavaszra jelentősen pedig csökkent a lakások áremelkedési üteme és országosan is már csak három olyan megyeszékhely van, ahol bérbeadásból legalább 5 százalékos bruttó hozamot tehetnek zsebre a befektetők.

Ingatlan.com, albérlet, lakbér, Budapest, vidék, gazdaság-rss,
A kép illusztráció: lényegében stagnáltak a bérleti díjak áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest
Forrás: Image by Schluesseldienst from Pixabay

Majdnem 17 ezer kiadó lakásból válogathatnak már a bérlők

Az ingatlan.com összeállítása az áprilisi változások mellett ismerteti azt is, milyen kínálattal indult a május az albérletpiacon. Országosan összesen közel 17 ezer kiadó lakás volt a piacon, ezek több mint 60 százaléka budapesti ingatlan, közel 25 százaléka pedig a vármegyeszékhelyeken található. A budapesti albérletdinamikát szintén alátámasztja, hogy a fővárosi kínálat tavaly májushoz képest és az idei év elejéhez képest is bővülni tudott.

A fővárosban május első hetében 250 ezer forint volt a medián bérleti díj. A legnagyobb kínálattal rendelkező budapesti kerületek közül a XIII. kerületben 260 ezer forint volt a medián lakbér. A VI. kerületben 280 ezer forint a középérték, míg a XI. kerületben 270 ezer forint volt a jellemző bérleti díj. A VIII. kerületben 250 ezer forintos, a VII. kerületben pedig 242,5 ezer forintos medián lakbér szerepelt a kínálatban. A IX. kerületben 249 ezer, a XIV. kerületben 230 ezer, a III. kerületben pedig 250 ezer forint volt a jellemző bérleti díj. A legolcsóbb kerületek közé Csepel, Kispest és Kőbánya tartozik. A XXI., XIX. és X. kerületekben egyaránt 200 ezer forint a kiadó lakások havi középértéke.

Debrecen a legdrágább megyeszékhely, Békéscsaba a legolcsóbb

A megyei jogú várások közül Érden a főváros közelsége miatt 232 ezer forint a medián, Esztergomban pedig 220 ezer forinttal számolhatnak a bérlők. A megyeszékhelyek közül Debrecenben 220 ezer forint volt a medián lakbér, Győrben 200 ezer, Szegeden 190 ezer, Székesfehérváron 185 ezer, Veszprémben 180 ezer, Pécsen 170 ezer forint ugyanez. A legolcsóbb megyeszékhely Békéscsaba, ahol az átlagos bérleti díj jelenleg 115 ezer forint havonta.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Kapcsolt társaságok közötti kamat elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Értékpapír-nyilvántartás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink