19 találat a(z) lakbér cimkére

Cikk

Fontos, hogy a bérlőknek a bérbe vett lakásról mindig legyen érvényes lakásbérleti szerződésük, a havi lakbér kifizetését pedig érdemes dokumentálni. A legegyszerűbb, ha a bérlők átutalással fizetnek és a közlemény rovatban feltüntetik a dátumot és a „bérleti díj” megnevezést – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.

Cikk

Lényegében stagnáltak a bérleti díjak áprilisban az egy hónappal korábbihoz képest. Országosan 0,2 százalékos növekedés, Budapesten 0,1 százalékos csökkenés következett be. Budapesten 250 ezer forint volt a medián lakbér május elején és továbbra is a XIII., VI. és XI. kerület nyújtja a legnagyobb választékot. A megyei jogú várások közül Érden 232 ezer forint, Esztergomban pedig 220 ezer forint az átlagos bérleti díj. A vármegyeszékhelyeket nézve pedig Debrecenben szintén 220 ezer forint, Győrben pedig 200 ezer forint a középérték, olvasható az ingatlan.com közleményében.

Cikk

A KSH–ingatlan.com lakbérindexe szerint vegyesen alakultak az átlagos lakbérek szeptemberben, országos szinten 0,1 százalékkal csökkentek augusztushoz képest, miközben Budapesten 0,4 százalékkal nőttek, éves összevetésben az országos átlagos bérleti díjak 9,6, a fővárosiak 9,9 százalékkal emelkedtek – közölte az ingatlan.com hétfőn az MTI-vel.

Cikk

Augusztusban mérséklődő ütemben folytatódott a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan 0,8, Budapesten 0,3 százalékkal nőttek a kínálati bérleti díjak. Ezzel párhuzamosan a reállakbérek országosan stagnáltak, Budapesten pedig 0,4 százalékkal csökkentek – derül ki a KSH-ingatlan.com szerdán megjelent legfrissebb lakbérindexéből.

Cikk

Júniusban is gyorsult a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan 3,8 százalékkal, Budapesten 4 százalékkal nőttek a bérleti díjak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Augusztusban lassult a lakbérek emelkedése: az előző hónaphoz képest országosan és a fővárosban is 1 százalék körüli mértékben – országosan 1,1, Budapesten 1,2 százalékkal – drágultak a kiadó lakások. A hét hónapja tartó folyamatos emelkedés ellenére az árak az egy évvel korábbi szintet átlagosan mindössze 3–4 százalékkal haladták meg – állapította meg KSH-ingatlan.com-lakbérindexről szerdán kiadott legfrissebb jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Cikk

Folyamatosan mérséklődnek a lakbérek augusztus óta országszerte a kínálati oldalon, októberben az előző hónaphoz képest 2,3 százalékkal csökkentek, még a többhavi mélypontnak számító áprilisi szinttől is 0,9 százalékkal elmaradtak - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexből.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gépjármű-költségtérítéshez törzskönyv, forgalmi

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Bt. beltag elhalálozása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink